Egy kellemes, langymeleg reggel Frank épp túl volt kalóriadús reggelijén, és kézi lőfegyverét szidolozta, mint minden nap, amikor is telefonja megcsörrent. Edward Olmos kapitány köszönés helyett gorombán beleripakodott a kagylóba.

- Raportra, Franky! És kerítsd elő azt a vén rapsicot is, mert otthon nem találom. Üzenem neki, hogy a mobilját tartsa bekapcsolva. Azért van. – majd kiszállt a vonalból. Van Halen összekapta magát, elmaradhatatlan nyakkendőjét szorosra kötötte, s belőtte a frizuráját. Eleganciája ismét határtalan volt.

- Hol lehet ez a kretén? – morogta maga elé, miközben már az autója zárjával szöszölt.

- Engem keresel? – szólalt meg a háta mögött Ronin.

- Crack! Már azt hittem, gyökeret eresztettél a horgászbotod mellett. – próbált szépíteni a helyzeten. – A nagyfőnök szerint nem ártana bekapcsolni a rádiótelefonodat.

- Az, sajnos megszűnt létezni. – szólt bosszúsan Crack. – Beleejtettem a tóba.

- Bravó! Na, húzzunk bele, mert Olmos repesve vár. – rebegte Van Halen, s előre indult frissen fényezett járgányával. A kapitány idegesen dobolt ujjaival tekintélyes tölgyfa asztalán, mikor a két nyomozó belépett. Antinori doktor az ablaknál bagózott mélán.

- Lezuhant egy ejtőernyős. – vágott bele Olmos.

- És? Mi közöm hozzá? – kérdezte Ronin ingerülten. Főnöke csak csettintett Antinori felé.

- Sejtheted, hogy nem baleset volt. – szólt a doki, s az elhamvadni készülő csikkről újabb cigire gyújtott. – Heroin-túladagolás vitte el a jómadarat. Már halott volt, mikor kidobták a repülőből. – mondta bosszúsan. Olmos közben ablakot nyitott.

- Nagyobb itt a füst, mint odakint a köd. – morogta a bajusza alatt, de Antinori nem vette a célzást. – Te meg nikotinmérgezésben fogsz elpatkolni. - zizegett a kapitány, majd mogorván visszaült a helyére. Ronin rosszkedvűen nézegette a helyszínen készült fotókat, és a boncolási jegyzőkönyvet.

- És még valami, fiaim. – folytatta a doki elgondolkodva. Bár Crack csaknem egyidős volt vele, neki elnézte még ezt a megszólítást is.

- Igen, apu? – nézett Antinori-ra ártatlan szemekkel.

- Annyi drog volt a szervezetében drágáim, hogy egy század katonát is leterített volna. Csak ennyit akartam még hozzáfűzni. – szólt az orvos, majd méltóságteljesen távozott, sűrű füstfelhőbe burkolózva.

- Végre! – nyögte Olmos. – Már tüdőembóliám lesz a rohadt Players-étől. – Idegesen kapirgálni kezdte antik tölgyfa asztalát. Van Halen gigantikus lábait rakosgatta össze-vissza, de sehogy nem bírt kényelmesen elhelyezkedni.

- Franky, ne itt gimnasztikázz már, jó? Giliszta van a seggedben? – förmedt rá a kapitány.

- Nagyon humoros, főnök. – húzta el a száját Frank.

- Igen, kb. mint ez az íróasztal. – dohogott Ronin, mert utálta, ha megzavarják olvasás közben. De ma ő is meglehetősen kekk volt.

- Tényleg, Edward, kvízműsorokat kellene vezetned. – nézett fel az iratokból. - Olyan jókat tudsz kérdezni.

- Na, szálljatok le rólam! – hördült fel Olmos, s hangos csattanással bevágta az ablakot.

- Kitörik az üveg. – jegyezte meg csendesen Frank, de már szedték is a sátorfájukat, mert felettesük arckifejezése vihar kitörését látszott előjelezni.

- Úgy látszik, front van. – szólt Van Halen a parkolóban, s behajtogatta magát Ronin kocsijába.

- Na, szállj már be, aranyapám! Nem hajlik a derekad? – szólt ki Ronin-nak az ablakon.

- A francba! Valamelyik barom letörte a tükrömet. – kiabált Crack, s belerúgott a kerékbe.

- Az még azért nem a világ vége. Gyere már az istenért!

- Ide figyelj, Frank ! Fejezd be a froclizást, mert a végén le talállak fejelni.

- Én is szeretlek, Ronin.

- Mellőzzük a lírát, te kis bugris! A mai napból már most marhára elegem van.

- Kuss! Csörög a telefonom. – szólt Frank, a mindig elegáns.

- Téged keres. – adta át Crack-nek a mobilt.

- Hol vagytok? – üvöltött Olmos.

- A Holdon! – ordított vissza Ronin.

- Akkor szálljatok le, addig, amíg higgadt vagyok. Vissza mind a kettő a szobámba! Világos? – azzal levágta a kagylót.

- Ez hülye. Ő, meg a higgadtság! Kész röhej. – adta vissza Crack a telefont.

- Nekem mondod? De az az érzésem, lassan az egész kapitányságra ráférne egy kollektív ideggyógyászati kezelés. – dohogta Van Halen, mikor benyitottak az irodába.

- Mi a franc van már megint? – vágta le táskáját Ronin a székre.

- Még egy hulla, nagyokos! – förmedt rá a kapitány.

- Tököm tele van már. Ciánoztak a városban, vagy mi a szar? - Van Halen már meg sem kísérelt leülni. Olmos előbányászta régi fapapucsát, s azzal verdeste ütemesen vagyont érő íróasztalát, amiért a legócskább régiségkereskedésben is egy zsáknyi pénzt kaphatott volna. Antinori ugrásra készen pöfékelt a sarokban.

- Ki halt meg? – kotyogott közbe Frank.

- Pofa be, Frank! A polgármester már a golyóimat szorongatja, úgyhogy a mai naptól felmondás elutasítva, nyugdíjazás megszűnt, öngyilkosság, természetes halál tilos. – egyre lilult a feje. – Aki beteg, négykézláb jön dolgozni. Nem érdekel senki nyűge, magánéleti problémája, temetés, esküvő nuku. Azonnali eredményeket akarok! – mennydörögte Olmos az immár végszóként állandósuló mondatot. A kollégák az üvegkalitkán kívül lélegzetvisszafojtva figyelték a jelenetet. Megcsörrent a telefon.

- Ki az? – üvöltötte bele a kagylóba Olmos, majd letette.

- A helyszínelők lent várnak. Antinori veletek megy. Egy barlangász maradványait találták meg a város szélén.

- Letörték a visszapillantómat, és nincs mobilom. – próbálkozott Ronin.

- Szarok rá! Szerezz egy másikat! Tűnjetek el! – intett kissé túlságosan is szélesre sikerült mozdulattal, mellyel örökre kivégezte kb. másfél kilós kristályüveg levélnehezékét, ami szintén egy antik darab volt, s most atomjaira hullott szerteszét a padlón. Olmos még dühösen utána is rúgott, majd földhöz vágta fél pár fapapucsát, amivel mind-ezidáig az asztalt csépelte. Ronin belegondolt, mekkor szerencse, hogy nem az ő fejüket. Bár nem volt róla egészen meggyőződve, hogy hamarosan ez is be ne következne.

- Vezessek én? – kérdezte a doki a parkolóban, s Crack előzékenyen átadta a kormányt, majd beszállt a hátsó ülésre. Antinori úgy taposta a gázt, mint Fitti Paldi fénykorában, próbálta utolérni a helyszínelő kocsit, de hiába. Ronin járgányának teljesítő képessége sajnos véges volt.

- Mikor veszel már egy új verdát? – morogta, fogai közt az elmaradhatatlan spanglival.

- Majd ha nyerek a lottón, dokikám. - bökte oda rosszkedvűen. Van Halen meg kézzel-lábbal próbált megkapaszkodni, nem sok sikerrel, mert a sofőr kissé vadul vette a kanyarokat.

- Hé, ez nem a Forma-1, öreg! – nyögte kínlódva, s alig várta, hogy megérkezzenek a városszéli barlangrendszerhez, ahol a sportolók gyakorlatozni szoktak. A barlangászok ugyanahhoz a sportklubhoz tartoztak, mint az ejtőernyősök, gyakorlatilag a város valamennyi extrém sportolója egyazon csoportosulásba tömörült. Végre megérkeztek. A posztoló rendőrt leváltották. Ronin reménykedett, hogy nem kell túlságosan mélyen behatolniuk a barlangrendszerbe, mert félt, hogy sosem talál ki onnan. A szerencsés megtaláló, egy hajléktalan, aki éjszakánként itt húzta meg magát, egy kövön ülve gubbasztott. A tetem a háta mögött feküdt szépen kiterítve.

- Mintha csak aludna. – jegyezte meg Van Halen, miután  fölé hajolt, és megnézte.

- Igen. Én is azt hittem. – szólt a fickó. – Még beszéltem is hozzá egy darabig, míg egyszer csak rájöttem, hogy halott. – Csendes mélabú ült ki mélyen barázdált arcára. A technikusok, lefotózták a testet minden oldalról. Antinori nem talált rajta semmilyen külső sérelmi nyomot.

- Ez legalább nem placcsant szét, mint a másik. – mondta Frank, aki nem igen bírta a vér látványát. A doki megnézte a hulla mindkét karját. - Sejtettem. Jól szétdurrantották a vénáját. Biztos ez is annyit kapott, amennyi egy masztodont leterítene.

- Vajon miért irtják őket ilyen vehemensen? – morfondírozott Crack.

- Ugyan már! Ezek annyian vannak, mint az oroszok. Sárkányrepülők, vízisízők, szörfösök, görkorisok, hegyi bringások, bázisugrók, búvárok. Biztos összebalhéztak, kinél legyen a kassza. – morogta Frank.

- Hallgass már, okos tojás! A zsáknyi heroin meg rájuk hullott az égből, mint a manna. – torkolta le Ronin. – Inkább a telefonodat részesítsd ekkora figyelemben. Tartok tőle, hogy hamarosan újabb hívást kapunk. - A barlangász holttestét elszállították boncolásra, Antinori doktor is vele tartott, így ők meg kettesben hajtottak a belváros felé. Ronin Crack hatodik érzéke most sem csalt.A következő szerencsétlenül járt delikvens egy szakadékba zuhant hegymászó volt. Aztán egy mountain bike - os srácot dobtak ki holtan az országútra egy furgonból, sok minden nem maradt szegény párából, miután jó pár kamion áthajtott rajta, mire összeszedték a darabkáit. Olmos őrjöngött, Antinori azonban, már-már kéjesen rakosgatta az egymáshoz illő testrészeket, mintha csak egy hosszúra nyúlt puzzle bajnokságon vett volna részt, és boncolta a még egyben maradtakat.

- Frank, be kell épülnöd a sportklubba. – mondta Crack elgondolkodva egy csendesnek ígérkező délután.

- Mi? Te megőrültél! Először is tériszonyom van. Azon kívül nem tudok se vízisízni, se sárkányrepülőzni, sem egyéb hasonló baromsághoz nem értek. Ráadásul nincs még kedvem meghalni. Pláne nem így.

- Miért? Szép halál, jó halál. Előtte repülsz kicsit a mennyországban, vizionálsz magadnak bármit, amit csak akarsz, aztán szépen elalszol.

- Akkor menj te. Vagy neked Alzheimer kórod van?

- Az nincs. De én már öreg vagyok. Kiröhögnének.

- Én meg nem vagyok tégla. Ha az akartam volna lenni, most az elhárításnál húznám az igát, és nem melletted. – replikázott Frank, pechjére teljesen reménytelenül. Így aztán, beköszöntött a napja, hogy Frank Van Halen a rendőrség elit alakulatánál megkezdte ejtőernyős kiképzését. Az első tandemugrás közben teli torokból ordított, legfőképpen azt, hogy „Dögölj meg, Crack!” Ronin lentről nézte, és jókat röhögött rajta. Vele volt négy pap, Van Halen kérésére, aki még végrendelkezett is ügyvédjénél, mielőtt első ugrását végrehajtotta. Egy katolikus lelki pásztor, egy rabbi, egy anglikán lelkész és egy ortodox atya, valamint, a biztonság kedvéért, Dr. Antinori várták repesve a sas földre szálltát. Van Halen, a mindig elegáns, hevesen gesztikulálva, és enyhén zilált külsővel közeledett feléjük a leszállópálya frissen nyírt zöld gyepén, maga után vonszolva az ejtőernyőt.

- A kolléga mind a négy vallás követője? – kérdezte félénken az egyik pap.

- Nem. Csak nem tudta eldönteni, melyik felekezet által temettesse el magát, ha kimúlt volna leszálláskor. – felelt Ronin, halvány mosollyal szája sarkában. - Látod, Lütyő, megy ez, mint az ágyba szarás. – mondta Frank-nek, mikor az feldúltan odaért a társasághoz.

- Hajszte gezeresz. – motyogta a rabbi, majd mind a négyen elmormoltak egy-egy hálaimát, hogy a hullajelölt szerencsére mégis csak életben maradt.

- Azért én is ember vagyok ám! – replikázott Van Halen, csaknem sírva.

- Melyik típus? – szólt közbe Antinori. – A cro-magnoni, vagy az australopitecus? - Frank lazán beintett a doktornak félre nem érthető karmozdulattal. - Mentek ám ti a büdös francba mind! – nyögött elgyötörten. Ekkor az egyházak képviselői érezték, hogy dolguk végeztével nincs már szükség személyes jelenlétükre, majd sietve eltávoztak.

- Ő egy pángermán félisten, dokikám, nem látod? – folytatta Ronin a heccelést.

- Anyád!

- A tiéd. Guru leszel, Frank. Aztán irány a Magilla S.C.

- Magilla! Miért nem inkább bontott csirke? Úgy döglenek, mint a tiszavirág. – morgott Van Halen.

- Hadd hulljon a férgese! – szúrta közbe a doktor vidáman. Ő vérre szomjazott.

- Na, hántsd le magadról a pilleszárnyakat, aztán menjünk végre!

- És ha engem is kinyírnak?

- Akkor peched volt, kisfiam. – szólt Crack, és segített megszabadulni Frank-nek az ejtőernyőtől. - Viszont szép temetésed lesz, már látom magam előtt az egészet. Előtte Antinori felkoncol, majd összerak, ahogy szokta. A rendőrség saját halottjának tekint, a szertartáson Olmos remegő ajakkal, párás tekintettel mondja majd a búcsúztatót.

- Kibicnek semmi sem drága! – fújta sértődötten Frank. – Az én farkammal verni a csalánt, az bezzeg megy, mi?

- Na, jó. Elég a locsogásból. Dolgozni is kellene már. – szólt rájuk a doki, s elindultak a kapitányságra.

- Vérszagra gyűl az éji vad. – nyögte Ronin, amint vadi új mobilja megcsörrent.

- A sas leszállt. – mondta a telefonba.

- Remek! Merre lötyögtök éppen, Crack? – vonyította Olmos kapitány.

- Útközben hozzátok.

- Akkor húzzatok a reptérre, mint a vadlibák! Újabb szétfröccsent dögkeselyű a betonon. Antinori veletek van?

- Naná. Adom. – szólt Ronin, s átadta az orvosnak a telefont.

- Kiskanállal szeded fel minden részecskéjét. Értve vagyok?

- Hogyne, Edward. Ne izgasd fel magad, még szívszélhűdést kapsz nekem. – mondta vigyorogva a doki, majd kinyomta a gombot, s a repülőtér felé kanyarodott. Van Halen már ki sem szállt a kocsiból, mikor odaértek. – Én is így végzem majd. – nyöszörögte drámaian.

- Mi vagy te? Vátesz? – mordult rá Crack. – Ne jósolgass, és akkor nem jön be!

- Kösz, most állatira megnyugtattál.

- Öt-null a javadra, fantom. – dohogta Antinori, miután megtekintette, ami a hullából maradt.

- Ne meséld el, nem érdekel! – figyelmeztette Van Halen összetörve Ronin-t, mikor visszatértek a verdához. A rendőrségen Olmos ütemesen verte az asztalt fapapucsával, s folyamatosan ordibált valakivel.

- Egek ura! Miért nem megy már el árveréseket vezetni valamelyik aukciós házhoz? - kérdezte Crack, főnökét figyelve. – Vagy vásári kikiáltónak. Óriási karriert futhatna be ezzel a technikával.

- Ne ábrándozz! – pöfékelt a doki, aki két slukk között szinte sosem vett levegőt. S mivel egyik cigit a másik után gyújtotta, senki nem értette, hogy nem hunyt még el idáig súlyos oxigénhiány következtében.

- Bár feltámadna Hasfelmetsző Jack! – folytatta Ronin.

- Hahajj, de szép idők is voltak azok! – merengett el Antinori egy röpke pillanatra.

- Vagy a bostoni fojtogató. – sóhajtott Crack.

- Legutóbb aranyhalat fogtál? Vagy mi ez a kívánságműsor? – szólalt meg Frank, de a válaszra már nem maradt idő, mert ott sorakoztak mindannyian a több sebből vérző tölgyfa asztal előtt.

- Ezt már nem fogja tudni elárverezni. – súgta Ronin a dokinak. - Vandál. – felelte az undorral az arcán.

- Eredmény? – szegezte rájuk fapapucsát Olmos.

- Öt-null oda. – bökte ki Antinori.

- Hülyék! Nem a hoki liga eredményei érdekelnek.

- Kár. – morgott Crack. – Arról valamivel több információval bírunk.

- Röhög a vakbelem. A mókázásnak vége, fiúk! Frank indul a Magillába. Most!

- Jó, de milyen néven jelentkezzek be?

- Tartsd meg a sajátod. Úgyis csak összekevernéd a kettőt, amilyen gügye vagy.

- Kedves ember vagy te, Főnök. – sértődött meg Van Halen.

- Nem Halloween partira készülünk, drágáim, ha nem tűnt volna fel, úgyhogy hagyjuk az udvariaskodást.

- Hol van már a tavalyi hó? – nézett az ég felé Crack.

- Elég! – üvöltötte Olmos, majd ellökte magát guruló székével, hogy az ablakpárkány adta neki a másikat. A többiek nem kis kárörömmel figyelték, amint igyekszik méltóságát megőrizve két lábra vergődni. Végül sikerült. - Be kellett vonnunk a kábszer alosztályt is, mert halvány segéd fogalmunk nincs, kinek van a városban annyi heroinja, hogy ilyen bőkezűen osztogathatja. Kéretik velük együtt működni. Van kérdés? Akkor szakadjatok ki az aurámból! Lelépni! – azzal bevágta a fapapucsot a sarokba, amitől egy nagyobb darab vakolat csendesen levált a falról. Legendák keringtek erről a szerszámról, egyesek szerint Olmos a kedves nejétől lopta el azt orvul, aki azóta is keresi. Mások váltig állították, hogy valamikor Edward saját klumpája volt, és a másik fele elporladt az évtizedek óta tartó folyamatos asztalcsapkodástól.

Van Halen még két napot kapott a gyakorlásra, ezalatt orrvérzésig ugrált ki a gépből egymás után. Az agya már kezdett szétdurranni az állandó légnyomás különbséghez hiába próbálva hozzászokni. Ronin lelkesen látta el jobbnál jobb tanácsokkal félelem ellen. Például, hogy képzelje azt a körülötte repkedő kommandós lányokról, hogy valkűrök, vagy hófehér hattyúcsapat, akik a repülőt kísérik menet közben. Ez utóbbi megtetszhetett Frank-nek, mert ezután minden ugrásnál „ Ich bien Lohengrin” felkiáltással vetette bele magát a számára feneketlennek tűnő mélységbe. Aztán egy ködös reggelen belépett a Magilla S.C. vezetőjének lepukkant irodájába.

- Jó reggelt! Longfellow. – nyújtotta kezét nyájasan a középkorú, megtermett fickó.

- Van Halen. Csak nem rokona a költőnek?

- Sajnos nem. De a kedvenceim egyike. Miben segíthetek, uram?

- Tudja, most szereltem le a katonaságtól, és felettébb megszerettem az ejtőernyőzést. Gondoltam, civilben is szívesen folytatnám.

- Ó, az elit alakulat. – mondta irigykedve Longfellow. – Azt mondják, ott a legmagasabb színvonalú a kiképzés.

- Valóban. Alaposan megszorongattak bennünket. – felelte izzadva Frank, s próbált lezserül viselkedni. Mi tagadás, ez nem nagyon fért össze veleszületett eleganciájával. Hirtelen egész közel hajolt a pasashoz.

- Maga hisz az összeesküvés elméletekben? – kérdezte. A fickó kissé hátrébb lépett, s megütközve mérte végig Van Halen-t.

- Az egész városban ellenőrzések lesznek. Úgy hallottam, a sportegyesületeknél is. Pláne, hogy történt itt néhány sajnálatos baleset mostanában. – súgta bizalmaskodva Frank, megpróbálva eljátszani az őrültet. Ez a szerep legalább viszonylag közel is állt hozzá.

- Azok gyilkosságok voltak. – nyögte Longfellow idegesen.

- Hallott már maga az igazak ivadékairól?

- Hogyne, kérem. Többször is olvastam.

- Nem arról beszélek. A harminchat emberről, akik a gonosz ellen küzdenek. Közülük való vagyok.

- Maga levita? – érdeklődött óvatos gyanakvással Longfellow. Erre Frank csak sokat sejtetően bólintott.

- Nagyszerű! Én viszont kohenita vagyok. Úgyhogy, biztos, ami biztos, én akkor most magát meg is áldanám. – mondta a pasas, és már emelte a kezeit a magasba.

- Erre semmi szükség. – állította le suttogva Frank. – Engem azért küldtek, hogy ne legyen semmi probléma.

- Ja, vagy úgy, - mondta megkönnyebbült sóhajjal a klubvezető, így konstatálva, hogy csupán egy féleszű diliházi szökevény szabadult rá hirtelen.

- Nos, ez esetben rögtön meg is mutatnám önnek, hol gyakorolnak az ejtőernyősök. Csak ezt az űrlapot kellene még kitöltenie, ha szabad kérnem.

Van Halen aláírta a papírt, és frissen, fürgén követte Longfellow-t a birkahodálynyi hangárba. Ott éppen felszállni készült egy kisebb csapat. A fickó bemutatta Frank-et a társaságnak, közölve, hogy ezen túl ő is náluk fog ugrani. A háta mögött diszkréten jelezte, hogy nem egészen komplett a pasas. Így hát a többiek nem is igen csodálkoztak, mikor az újonc minden kiugrás után teli torokból üvöltötte, hogy „Ich bien Lohengrin”, míg a levegőben himbálózott.

- Hű, ez isteni volt! – rikoltotta, mikor földet ért. Szélesen vigyorgott, mint egy jóllakott napközis, és szokásához híven, úgy vonszolta maga után az ernyőt, akár egy hatalmas döglött lepényhalat. Voltaképp heves hányingerrel küzdött, de nem akart kiesni régóta begyakorolt szerepéből, így sikeresen legyűrte a remegést, ami egész testét rázni kezdte. - Szívesen kipróbálnék még néhány veszélyes játékot. – mondta lelkesen, bár valójában annyi kedve volt hozzá, mint kecskének a késhez. Társai büszkén vállon veregették, gratulálva a sikeres kezdéshez. Közben persze óvatosan puhatolózott a klub körüli zűrös ügyek felől, remélve, hogy nem kelt gyanút a többi sport-őrültben. Néhány rázós nap elteltével aztán beszámolt Crack-nek mindarról, amit hallott.

- Annyi bizonyos, hogy mindenki fél. Nem is értem, miért folytatják tovább ezt az eszelős időtöltést. Végtére is valamennyien potenciális áldozatnak számítanak.

- Szenvedély, az szenvedély. – mondta Ronin.

- Na ja. Viszont úgy tűnik, hogy senki nem tud semmit a gyilkosságokról. Szerintem egytől egyig hazudnak, mint a vízfolyás. Engem próbálnak hülyének nézni a kis pancserek. – mondta lenéző, önelégült felsőbbrendűséggel.

- Egy valamit azért megtudtam. Jó pár évvel ezelőtt is volt már egy gyanús haláleset az ejtőernyős szekciónál, de az valóban baleset volt. Egy tizenhét éves kis kölyök volt az áldozat, bizonyos Larry Britten.

- Ismerős a neve. Az apja, mintha rémlene valami kábítószeres bulival kapcsolatban.

- Nézz utána, Crack! Egyelőre ez az egyetlen szál.

- Jó. Te meg csak játszd tovább a hülyét, az úgysem áll távol tőled. Testhez álló szerep Frank. Ja, és csak óvatosan. Nehogy te legyél a következő, akit kinyuvasztanak!

- Kösz, Ronin, mindig olyan jól meg tudsz nyugtatni. – nyögte Van Halen keserveset sóhajtva, ám de mégis reménykedve, hogy mielőbb pont kerül az ügy végére, és már nem kell sokáig előadnia a veterán kommandóst. Olmos kapitány hosszan tárgyalt a drog alosztály vezetőjével, aki tájékoztatta, hogy tíz évvel ezelőtt valóban letartóztatták ezt a bizonyos James Britten-t, mivel elsíbolt a rendőrség raktárából több kilónyi korábban lefoglalt heroint, ami azóta sem került elő. Britten viszont most szabadult kedvezménnyel a sittről.

Van Halen-re azért várt még néhány rémisztő megpróbáltatás. A jet-ski-zés viszonylag tűrhetőnek bizonyult, még élvezte is. De mikor egy motorcsónakhoz kötve vízi síznie kellett, azon kezdte törni szőke fejét, hogyan áll majd bosszút dolga végeztével a kollégáin az őt ért atrocitásokért. Barlangászni semmiképp nem volt hajlandó, mondván, hogy erős klausztrofóbiája van, de a sziklamászást már végképp nem úszhatta meg. Ekkor, köszönte szépen, de inkább visszatért hőn szeretett ejtőernyőjéhez. Két nap múlva találkoztak újra Ronin-nal.

- Újság?

- Hát, barátom, van itt egy barlangász lány, aki a néhai Larry Britten menyasszonya volt annak idején. Elég kemény csaj, tele elszántsággal és némi gyűlölettel. Jó lenne sürgősen a körmére nézni.

- Hogy bírod a kiképzést, Kicsi Frank? - kérdezte Crack csipkelődve.

- Meg lesz még ennek a böjtje, csak legyen vége ennek a cécónak. – fenyegetőzött Van Halen bosszúszomjasan.

- Netán ledobálsz minket egyenként a városháza tetejéről?

- Még az is lehet. Na, pá! Nézz utána a lánynak, Laura Peters-nek hívják.

- Jó repülést, jégmadár! – búcsúzott Ronin, mikor Frank kiszállt a kocsiból. Az, válasz helyett csak felmutatta középső ujját. Ezután Crack főfelügyelő hamar utána járt, hogy Laura elég sűrűn látogatta volt apósjelöltjét a börtönben, így felmerült benne a jogos gyanú, hogy kettejüknek nagyon is lehet valami köze a gyilkosságokhoz, pláne, hogy a nagy mennyiségű heroinnak nyomtalanul lába kelt annak idején. Frank, a mindig elegáns, időközben már görkorcsolyázni és gördeszkázni is megtanult, s az állandó testmozgás következtében jó néhány kilónyi súlyfeleslegtől megszabadult. Legalább ez némi elégtétellel tölthette el, mi több, még a hiúságát is legyezgette, hogy mennyivel fittebbnek néz ki, mint jó néhány héttel korábban. Esténként azért kissé szomorúan próbálgatta odahaza a tükör előtt kifogástalan szabású öltönyeit, melyek immár egytől egyig lötyögtek rajta, legnagyobb kétségbeesésére, s úgy festett bennük, mint egy ágról szakadt madárijesztő. Sürgősen le kell cserélnie a teljes ruhatárát, ha nem akar úgy kinézni, mint egy szerencsétlen lelenc, akit a segély szervezetek öltöztetnek.

Közben az őrült ámokfutás újabb áldozatot követelt, ezúttal ismét egy fiatal barlangász lány távozott el a túlvilágra, szintén jó adag kábítószerrel a szervezetében. Olmos kapitány személyesen vette kezébe a nyomozás irányítását, amire hosszú idő óta nem volt precedens, ám ezzel nem aratott osztatlan sikert kollégái körében. Sőt. A halálba vegzálta az egész bagázst. Mindenütt jelen volt, mintha csak több példányban klónozták volna, és sztentori hangjától zengett a helyszín, ahová betette döngő léptű lábait. Többször is közölte velük dühöngve, hogy majd ő megmutatja az egész dilettáns társaságnak, hogyan kell egy sorozatgyilkosságot felgöngyölíteni. Beosztottai leginkább őt szerették volna belegöngyölíteni az irodája padlóját borító több százezret érő perzsaszőnyegbe, de kénytelenek voltak úgy ugrálni, ahogy Olmos csattogtatta nem létező ostorát. De legalább az átkozott fapapucsa nem volt nála.

Azzal kezdte áldásos tevékenységét, hogy alaposan megszorongatta a frissen szabadult James Britten nyakát, a baj csak az volt, hogy nem csupán képletesen. Antinori doktor és Crack alig tudták leválasztani mancsait a delikvens torkáról, aki természetesen feljelentéssel fenyegetőzött rendőri túlkapás és erőszak miatt, sőt, közölte, hogy személyesen az atya úristenig fog elmenni panaszra az őt ért inzultusért. Eztán Olmos kapitány elindult a Magilla S.C. felé. Kollégái szorongva ültek a hátsó ülésen immár mindenre felkészülve. Longfellow, a sportklub ügyvezetője, nem sejtette, mi vár rá, mikor a nagydarab Puerto Rico-i zsaru betette lábát az irodájába, felpaprikázott, vérszomjas hangulatban. Antinori mindenesetre hóna alatt szorongatta a verdából magával hozott elsősegély dobozt. Crack és Van Halen az ajtó közelében lecövekeltek, tudván tudva, hogy hamarosan, ami csak repülni tud, az bizony ahogy kell, repülni is fog. Próbáltak biztonságos távolságban maradni a kitörni készülő pusztító tornádó vonzás körzetétől.

Főnökük először is egy lovaglópálcával a kezében széthányt mindent, ami mozdítható volt az asztalon, közben csapkodott vele, mint egy kardvívó, surranójával pillanatok alatt átrendezte a székeket, majd egy jól irányzott rúgással, mintegy kegyelemdöfésként, felrúgta a szemetes bödönt is. Hirosima jobban mutatott atomtámadás után, mint az alaposan feldúlt helyiség. Közben folyamatosan ordította, hogy miért is van ő itten tulajdonképpen, de Longfellow csak a repkedő tárgyakra és papírokra tudott figyelni, már csak azért is, hogy egy-egy nagyobb darab elől idejében elhajoljon. Ronin a háttérben együtt érzően, de tehetetlenül tárogatta karjait.

Mikor elhangzott Laura Peters neve, az igazgató, meglepetésszerű gyorsasággal hátrált ki az ajtón, majd hevesen mutogatni kezdett a hangár és a reptér felé, tekintettel arra, hogy Olmos egymaga akkora hangzavart keltett, hogy Longfellow nem látta értelmét, hogy megszólaljon. Csak a pusztába kiáltott volna bele teljesen feleslegesen. A lány épp készült beszállni a repülőbe, mikor rajta ütöttek. Hamar átfutott az agyán, hogy szorul a hurok a nyaka körül, ezúttal csak képletesen, s a hosszadalmas szitokáradat végén, midőn beállt végre egy rövid csend, hiszen a kapitány vörös arccal levegő után kapkodott, Laura az egyik zsebéből előkapott egy pisztolyt.

Hirtelen megfagyott a levegő, mintha még a csicsergő madarak is elhallgattak volna. Van Halen a háttérben elhűlve figyelte a végkifejletet. A pilótát hirtelen arrébb lökte a gép mellől, mert azt hitte, hogy a lány majd azzal akar lelépni. Peters kisasszony azonban hosszú monológba kezdett, ezzel mintegy lehetőséget adva Olmos kapitánynak a regenerálódásra, s így megmentve őt a reá alattomosan leselkedő szívszélhűdéstől is. A hölgy meglehetős agresszivitással és támadó hangsúllyal beszélt, így a körülötte állók arra készültek, hogy újabb áldozat színesíti majd az eddigi palettát. Laura elpanaszolta, hogy klubtársai mennyire gyűlölték az ő Larry-jét az apja kétes ügyei és priusza miatt, aki vastagon pénzelte egyetlen agyon ajnározott kisfia minden hobbiját és extrém szórakozását. S mikor Larry lezuhant, a Magilla S.C. egyetlen tagja sem jelent meg a fényes temetésen. Minden mindegy alapon bevallotta végül azt is, hogy idősebb Britten heroinját ő rejtegette a barlangban, míg az a hűvösön csücsült, ahol aztán sporttársait azért tette el láb alól, mert rajtakapták, mikor előbányászta az évek óta dugdosott kábítószert. A többiek pedig csak bosszúból haltak meg, mert utálták az ő elbűvölő Larry-jét.

Longfellow épp a végszóra érkezett a helyszínre, s mikor a lány váratlanul a homlokához emelte a fegyvert, Frank-kel egyszerre ugrottak felé két oldalról, hogy megakadályozzák az öngyilkosságot. De már késő volt. A pisztoly hatalmasat dörrent a feszült várakozással teli süket csendben.

- Szép dolog ez a szerelem. – jegyezte meg ironikusan Antinori, s mélyen letüdőzte ki tudja hányadik cigijének torokkaparó füstjét. Közönyösen állapította meg a halál beálltának tényét. – Eggyel kevesebb, aki az adófizetők pénzén üdülget a kóterben. – fűzte még hozzá szája sarkában a tövig égett spanglival. Van Halen újra kezet nyújtott a klubvezetőnek.

- Frank Van Halen, nyomozó hadnagy.

- Longfellow – mondta a másik tompa hangon, mert az elmúlt egy óra viharos eseményei miatt kiment a fejéből, hogy egyszer már bemutatkozott, ráadásul oly mértékben megviselték idegrendszerét a történtek, hogy eltöprengett rajta, egy kis időre visszavonuljon-e egy kényelmes szanatóriumba, kiheverni az egész cirkuszt. Ezek után James Britten-t újra letartóztatták, s elítélték bűnrészesség miatt, mivel tudott Laura Peters tevékenységéről, sőt közvetve segédkezet nyújtott a gyilkosságokhoz azzal, hogy a lány rendelkezésére bocsátotta a nagy mennyiségű drogot.

Később a kapitányságon Olmos kapitány hideg borogatással a fején ringatózott székében, miközben Antinori aggódva a vérnyomását mérte. Bár az is igaz, hogy időnként őt is szívesen felboncolta volna. Akár élve is. Ronin és Frank szótlanul nézték főnökük kínszenvedéseit, de túl sok együttérzést nem sikerült kicsiholniuk magukból.

- Frank, te a ruhapénzedet új öltönyökre költöd, mert úgy nézel ki, fiam, mint egy hajléktalan. Ronin meg szépen a nyakába köti a mobilját, nehogy még egyszer megtudjam, hogy a harcsák csámcsognak rajta a tó fenekén. Világos?

- Hogyne. – felelt Crack rosszkedvűen, majd Antinori kihessegette őket Olmos irodájából.

- Minden jó, ha jó a vége. – sóhajtotta Van Halen, abban a biztos reményben, hogy soha többé nem kell repülőre szállnia, pláne kiugrálni belőle.

- Persze, Frank. Ez már itt a Kánaán. – morogta Crack köszönés helyett, s öreg verdájával elcsörgött a legközelebbi kiskocsmába, hogy felhajtson egy dupla Whiskyt. Kicsit búsongani akart saját sorsa felett, kielégítve az időnként rátörő önsajnálatot. Rekedtre dohányozta amúgy is mély, karcos hangját, miközben régi dalokat játszott sorban a zenegépen, enyhe ellenszenvet kivívva a lebuj törzsközönségének körében. De ma este nem óhajtott tekintettel lenni senkire.

Pár órával később gyalog caplatott el a legközelebbi metró megállóig, nem akart kapatosan volánhoz ülni. Otthon ráncosra áztatta magát egy teli kád levendula illatú fürdővízben, abban bízva, hogy talán könnyű álma lesz az éjjel. És remélve, hogy lesz néhány laza nap a munkahelyén a héten.