Bakker! Szabályozzák, milyen öltözékben jelenhetnek meg a BKV ellenőrök, nem rágózhatnak, nem dughatják zsebre a kezüket...nem inkább nyelvtanfolyamokat kellene nekik szervezni? Ma délután az Astoria metró aluljáróban 10 percig próbáltam elmagyarázni egy eltévedt kínai hölgynek, hogyan tud eljutni a népligeti busz- pályaudvarra. Eközben, az ellenőr, ott állt mellettünk a jegykiadó automatánál, időnként odaböffentett valamit magyarul a szerencsétlen, kétségbeesett áldozatnak, közben folyamatosan kocogtatta az automata képernyőjét. Mondtam neki, hogy mi is látjuk, hogy rá van írva, hogy érintsük meg a képernyőt, de sajnos a hölgynek merőben más a problémája. Az automatát tudja használni, ő ugyanis beszél angolul, úgyhogy nem kéne tovább azt a szart pöckölgetni, mer nem tudok gondolkozni, a nő meg mindjárt sírva fakad.
Ebből kifolyólag elfelejtettünk bérletet kicsiholni a masinából. Na, gondoltam, majd akkor a jegypénztárnál. Hát nem kellett volna. Felpaprikázott, hatalmi pozíciójának teljes tudatában lévő ötvenes szőke matróna fél mondat után letorkollt (köszöntem, bérletet kértem, szó belém fojtva), beleordít a mikrofonba: Ennél kicsit több információt! Bazmeg, szerinted, ha diák igazolványt dugdosok be a résen, akkor milyen bérletet szeretnék vajon? A gyerekem agya már a korábbi ellenőrtől mállani kezdett, ezért most csak tompán rám nézett, oszt aszonta: Mi van? Mi sem kellett több a mi pénztárosunknak...mindent hallok, elég hangosan közvetít a mikrofon, mi ez az undorító stílus, se köszönés, se semmi, és akkor még mi van? 
Hát mondom, má nehogy má be tessék szólni a gyerekemnek, magán ügyem, hogy milyen stílusban tanítom beszélni, egyébként sem mi kezdtünk kötözködni. A soha viszont nem látásra, drága asszonyom.
A lyányt úgy kellett odébb tolni, mer láttam, hogy mindjár akkorát durran az agya, mint ide Mekka. Már egy méternyivel arrább voltunk, mikor kiszaladt a száján pár keresetlen szó. Gondolta, ha már előre lebaszták a stílusa miatt, akkor hadd szóljon.
Szóval, az a helyzet, kedves BKV, hogy úgy egy az egyben, ahogy vagytok, elmehettek a tetves picsába!

(2015)

Hát, itt vagyok, drága kicsi csillagbogárkutyám, kis Piktor, Te!

Ha tudnád, mióta készülök, hogy elmondjam szerelmem rejtett csillagrendszerét, meg hogy mi bántott hazafelé menet.

Itt az idő, jöjjön ki, aminek ki kell jönnie.

Tudod, én erőlködtem, tanúm rá az ég, hogy a szimpátia egyetlen halvány atomtöredékét kicsiholjam irántad magamból (mert hát mégis csak egy embernek látszó tárgy vagy te is), de még egy nyüvedt, fikarcnyi kvark sem jött össze.

Tudom, én vagyok gonosz, hisz ki az az elvetemült, aljas féreg ma ezen a világon, aki ne rajongana érted vakon. Az a beteges vízióm támadt, hogy talán nem én vagyok az egyetlen, aki nem (..érted?).

Ha van pár perced egy piti, halandó szimbolista trombitás nyöszörgéseit legalább kutyafuttában átolvasni, akkor alázatosan elrebegem, mi képezendi úgymond a problematika mikéntjét.

Nehéz helyzetbe hoztál minket, minden magyarok leggigászibb csodalénye. Te elmebajnokok igaz gyöngye.

Hirtelen dobtál minket a mély vízbe, midőn végtelen kegyelmed és bőkezűséged által ily sebesen begyűrűzött ide a Kánaán. (Itt jegyzem meg, hogy megvilágosodtam ám. Tudhattuk volna, mi balga nép, hogy te, és csakis te lehetsz Mózes és Józsué egyetlen méltó utóda, mitöbb, kettejük közös reinkarnációja, hisz neked ehhez nem kellett 40 év, csak nyóc. Ez az elmúltnyócév, tudod...)

A pozitív katarzis is nagy teher az ilyen apró porszemeknek, amik mi vagyunk a lábaid alatt (emlékeztetőül: az ókorban a zsidók mondották ezt vala az nagy fáraónak, midőn elibé járultak), szóval, hogy szavamat ne feledjem, nekem e pozitív katarzis hatalmas súlyától tegnap leszállott mindkét vesém, így most nagy valószínűséggel kis ideig a fajanszon fogok ücsörögni (úgyis ócsóbb lett a vízdíj), nehogy összevizeljem magam, miközben épp egyfolytában vezetem magamat visszafelé a munkának az világába. Hisz hamarosan, mint tudjuk, egyetlen munka nékül lézengő lumpen proletár (régebben KMK) nem lesz kies kis hazánkban, hisz tevékenyen járulsz hozzá ahhoz is, hogy ez a ritka faj mielőbb kipusztuljon itten, Mária Országában.

Ó, te szent ember! Minek nevezzelek?

Elmémet elhomályosítja a végtelen hála, de majd kiülök egy csillámló sziklafalra (rögvest, amint  a veséim visszaállanak rendeltetésük szerinti munkarendbe), s amint homlokod fényét villantja minden levél, egyszer csak, mint egy égő csipkebokor, úgy fog előttem lángolni a NÉV, mellyel téged illetni merészelhetlek.

Itt árulnám el azért azt a tényt, hogy te vagy az én titkos múzsám. Rólad zümmögök a szélben, érted leng, lobog lelkem lángolva a légben. (Ez utóbbi alliteráció volt, ha esetleg bokros teendőid közepette elfelejtkeztél volna ilyen mocskos, kultúrával kapcsolatba hozható fogalmakról.)

De nem szaporítom feleslegesen tovább a szót. Tudom, az időd drága. Ekkora órabérre nekem nem futja.

Elmondom, mi van, te Rudapitekusz. Te Seuso Kincsek Megmentője. Te Felcsuti Fekete Gyémánt. (Nemtom, rémlik-e, mit neveztek fekete gyémántnak a bányászok annak idején, mikor még volt nekik hol dolgozni.)

Ja, bocs! Dolgozni azt jelenti...tudod mit, ennek nézz utána te az értelmező szótárban.

Szóval az van, hogy a nép, az istenadta nép, ami még egyelőre oly boldog, mint a barom, egyszer lerugdal téged az általad méltatlanul bitorolt trónról. És akkor mész a seolba. Ott fog pörkölődni a vérvörös valagad, míg az univerzum tágul. Már pedig az tágulni fog az idők végezetéig (mert te így rendelkeztél), hacsak be nem üt az Armageddon. (Emlékeztetőül: Har Ha'Megido. Az a hegy, mely egyébként sajna nem a Kárpátoknak az tágas medencéjében található, ahol az egykoron elbukott angyalok egyszer csak váratlan hirtelenséggel visszatérnek, és elveszejtik a világot)

De addig is, míg ez elkövetkezend, vonujjá má vissza a svájci elme, gyógy és intézetedbe, ahol saját magadat szoktad időnként, sajnos nem elég gyakran, kiheverni! De ezúttal ki ne gyere!!!

Szivesen elkísérlek. Két gyógyszerosztás között majd piros pacsit játszunk. Csak én nem az enyves kezedet fogom püfölni, hanem azt a csökött búrádat, míg el nem feketedik. Legalább elhalványul végre az a lézer sugár, amit a degenerált toboz mirigyedből lövellsz felénk folyvást, te félkegyelmű.

Tudod, azt mondják, aki fél az esőtől, az mindentől fél. (Nemtom, ez most hogy jön ide, mert már elsorvasztottad az agyamat.) Az a helyzet, hogy ez egy ősi makabeus sámán rigmus, ma is ezt óbégatják a zsidók a Negevben, mikor égi áldásért rimánkodnak. De mindég csak az a kurva manna jön. Tavaly is hónak nézték, oszt behintették sóval még a helyét is. És mindez azért, mert hiába várják a megváltót, senki nem tájékoztatta őket, hogy hol kell keresni. Hát, persze, hogy itt. Tudtam, hogy tudod. Csak még ők nem tudják. Addig jó nekik.

Nos, tehát...

Tudnod kell, arany tündérmókusom, hogy amit az elmúlt néhány évben műveltél, az pusztítóbb volt minden pestisjárványnál, ami valaha is végig söpört a Földön. Kis mértékben fejlett országokban ezért már rég agyon vertek volna. Hatszor. Naponta. Vannak zugai a Földnek, ahol sokkal kevesebbért is ölnek. Na, oda menjél már légyszíves, de olyan kurva gyorsan, mint az El Nino.

Végezetül, engedd meg nekem, te tulok, hogy egy gyerekkori barátom kedvenc mondását idézzem: Marx hatyél mir. Lenyin szkazal, ucsityszja, ucsityszja, ucsityszja. (Ugye, még emlékszel? Bármennyire is próbálod feledni, hogy valaha beszélted ezt a nyelvet. Bár, gondolom, mostanában a latin betűk kivételével kizárólag rovás írást olvasol. Pedig ahogy a dolgaid állnak, jó lesz előkapni a pénzkupacok alól a Hadrovics-Gáldit, csak hogy a transzszibériai expresszen, útban Kolima felé, legalább egy pohár vizet tudjál majd kérni.)

Szóval, az utóbbi (segítek: tanulni, tanulni, tanulni) neked jócskán megadatott, ingyé, de te nem éltél ezzel a lehetőséggel. Elbasztad, mi meg szívunk.

Te is, csak te még nem világosodtál meg. Emese álma szálljon rád, te turulgané!

Epekedve várom, mit hoz a holnap, hogy mit bírtok még kipréselni a beteg elmétekből. Ennyi degenerált hülyéből a Kínai Nagy Falat újra lehetne építeni, oda elmennétek cölöpnek. Kétszer körbe érnétek a Földet.

Zárásképpen zümmögök neked egy régi kedves altató dalt...

"Hejj, te bunkócska, te drága! Hejj, te eleven fa gircses-görcsös áága, te dráága! Segíts most!"

Remélem, jól alszol.

Egy élmény volt hozzád beszélni.

Maradok örök híved...

...gyógyszerért...

Történt hajdanán, hogy egy barátnőm megkért, hogy szerezzek ampullás algopyrint az egyik kutyájának, mert emlőgyulladása van. Mármint a kutyának. Na, mondom, Dr. T-nek, a zuramnak, úgyis mész inzulint felíratni, irassá mán fel azt is. Gyön haza, fogja a gyomrát, mondom, mijafasz vammá, ember? Aszongya, tiszta szerencse, hogy nem spirált kellett annak a dögnek szerezni, mer ezek ott helybe meg is itattak vele egy ampullás algopyrint. Hát, hogy-hogy? - kérdem én. Erre ő: Mert mondtam az orvosnak, hogy jaj, doktornő, minden este hétkor olyan iszonyú fejfájás tör rám, hogy az kibírhatatlan. És akkor az órájára nézett, pont hét óra volt, feltépte a gyógyszeres szekrény ajtaját, nekem rontott az ampullával és leöntötte a torkomon a löttyöt. Jaj, mingyá meghalok, úgy ég tőle a gyomrom!

..na ezért küldöm mindig őt recepteket íratni..

Gyerekkoromban szerettem a savanyú cukrot. Ritkán volt rá pénzünk. Egyszer anyám elküldött a boltba kenyérért és tejért, és mivel maradt egy kevéske a 10 Ft-ból, nem tudtam ellenállni, vettem egy zacskóval. Otthon félve mutattam meg, hogy mire vetemedtem. Anyám dühös lett, mert nem ezt beszéltük meg, széttépte a zacskót, és beleszórta a tartalmát a szenesvödörbe.

Ma is látom azokat a csoda szép, félhold alakú, színes cukorkákat a fekete széndarabok között. Azon túl, hogy megalázva éreztem magam, sírni kezdtem, mert nagyon szerettem volna szép lassan, apránként, több napra beosztva elszopogatni a finom, édes, gyümölcsízű holdacskákat. Anyám azt mondta, ne bőgjek, hanem legközelebb azt vegyek, amire a pénzt adta, semmi mást.
Hát, "láttam a boldogságot én.."..de nem lehetett az enyém..

Már nem szeretem a savanyú cukrot. Megkeseredik az íze a számban. Mikor a gyerekem szeretne megvenni valami finomságot, mindig megjelenik a szenes vödör látványa a szemem előtt, és soha nem mondom, hogy nem veszem meg, fiam, mert akkor...inkább hallgatok, és szó nélkül beleteszem a kosárba.