Ma délelőtt 11:09-kor belénk szállt egy markológép.
Szerencsére pont akkor fejeltem le a szélvédőt, mikor a több mázsás kerék épp bejött az ablakon, így csak a visszapillantó állt bele a vállamba.
A masina féklámpája, indexe valószínűleg korábban kezdték meg jól megérdemelt ebédidejüket.
E percben a mellettem ülő sofőr szerelmes évődésbe bonyolódott a tőlünk közvetlenül balra húzódó szalag korláttal, tekintve, hogy az akadályozta őt a gépjármű elhagyásában. Még egy kedves kis dalocskát is eltrillázott, ám erre sajnos már nem tudok visszaemlékezni, mivel az adrenalin fröccstől ültömben kihordtam egy infarktust meg egy sztrókot.
Miután a a szükséges intézkedés és papírmunka elvégeztetett, haza érkezvén magamhoz vettem déli nyugtatóimat egy bikaölő kávéval, melynek következtében kiújult a gyomorfekélyem.
Ezt követően ismét útra keltünk a korábban péppé zúzott, autónak látszó tárggyal, hogy házasságunkból származó egyetlen közös gyermekünket haza szállítsuk az általa rendszeresen látogatott tanintézményből.
Ám ekkor...jobb oldalról kis híján nekünk csattant egy kisbusz.
Tekintettel idegállapotomra, szívélyes, végtelenül kultúrált kézjelek használata mellett egyoldalú csevegésbe bocsátkoztam a fent említett gépjármű vezetőjével.
Ezt mondottam neki vala: Velem ne szarakodjál, kisgenyó, én ezt a sportot már nagy pályán játszom. Odébb pöcköllek, mint tornádó a juhakolt.
Majd tovább suhantunk a forgalomban.
Ezúton tudatom, hogy az új év számomra pompásan kezdődött, bizakodva nézek a jövőbe, hisz legközelebb már a 4-es villamost is lepattintom magamról.
Hasonló jókat minden kedves ismerősnek, barátnak!
Optimizmus, kitartás, erő, egészség!

ui.: Ne aggódj, kedves naplóm, kicsattanó testi-és lelki állapotban vagyok, remélem, a jobb karomat estére vissza tudom varrni.