A Balfék meg a Surranó 2. rész (Távolban egy fehér kapufa)

Gizike, a szerelmetes ifjú asszony az idők kezdete óta, de legalább is mióta ismerte hites urát, kérlelte Balféket, hogy térjen végre jó útra. Hol zokogva, hol dohogva, de leginkább sírva-könyörögve. Balfék ígérgetett fűt, fát, bogarat, ám változás nem volt észlelhető, hisz Surranó, országos cimborája, mindig visszarángatta őt a bűzlő kocsmák mocsarába. Egyetlen dolog volt ami mindkettőjüket lázba hozta a pián és a balhén kívül, nevezetesen a foci.

Gizike ekkor fondorlatos ötlettel környékezte meg élete szerelmét Balféket, midőn egy késő éjszakán az ominózus úriember dög részegen tántorgott haza a Gödény Torok nevű roppant illusztris lebujból. - Egyetlenem! - suttogta szerelmesen az asszonyka élete párjának fülébe, miközben Balfék már ruhástul-cipőstül az ágyon elterülve horkolt. Gizike kiguberálta embere hajából a száraz faleveleket, fűszálakat, melyeket az valószínűleg korábban a földön fetrengve gyűjtött össze. Nadrágzsebéből egy összegyűrt üres sörös doboz koppant a padlón, amit Gizike egy profi futballistákat is megszégyenítő rúgással küldött be az ágy alá. És ekkor pattant ki okos fejecskéjéből a mindent megváltoztató isteni szikra. S bár hitvese az igazak és a részegek eszméletlen álmát aludta, időnként nagyot horkantott, szájából vékony nyálcsík folyt a megviselt külsejű párnára, Gizike érezte, itt az idő a cselekvésre.

Izgatottan járkált fel-alá a parányi lepukkant szobában, s lázasan cikáztak fejében a gondolatok. Egyetlen dologra tudott összpontosítani, hogyan mentse ki hitvesét a végső bukás fenyegető karmaiból, s úgy érezte, a hosszú, küzdelmes esztendők véres harca most egy csapásra véget ér. Idegességében hatodszor is odaégette az urának melegített vacsorát, ám ez most nem tudta érdekelni, egy laza csuklómozdulattal a kukába hajította a szénné égett ételt lábasostul. Eszelősen járkált tovább ide-oda, majd hirtelen lecövekelt a hencser mellett, amin daliás párja fetrengett részegen. Arcát az ég felé fordította, s révülten bámult a semmibe. Egyszer csak mintha egy halvány emlékfoszlány villant volna fel egy rég látott filmből, hangosan felkiáltott. - Kell egy csapat! - De nem számolt a következményekkel.Hitvese ugyanis a váratlan zajra felriadva nagyot rúgott a levegőbe sáros bakancsával, s pont medence csonton találta asszonykáját. Gizike ekkor nyekkenés nélkül terült el az egykor jobb napokat látott parkettán, minek következtében abból néhány korábban kilazult fadarab a magasba röppent, s az egyik épp homlokon kapta Balféket. Elcsendesedtek mindketten, s félájultan aludtak, míg a pitymallatba bele nem rondított egy hívatlan látogató, ököllel püfölve az ajtót.

- Itthon vagy, te mihaszna? - ordított kintről Surranó. Gizike félig feleszmélve négykézláb indult a bejárat felé, ám a vendég nem várta meg míg beinvitálják, nemes egyszerűséggel berúgta az ajtót. Sikerült alaposan halántékon vágnia a nőt, s egyetlen karlendítéssel betolta a sarokba Gizikét ajtóstul. - Balfék! - üvöltött rá szunnyadó barátjára. - Igen, szerelmem? - nyöszörögte a megszólított, s félig felült az ágyon. - Én vagyok az, te hülye! - hörögte megvetően Surranó. Balfék vakon meresztgette véreres szemeit. - Hol a nejed? - Nem tudom, az este még itt volt. - Az asszonyka lassan éledezett, aprókat nyögött, de nem sikerült feltápászkodnia. Kihalászták Gizikét az ajtó mögül, s rádobták az ágyra. Balfék gondosan betakargatta, mint egy csecsemőt. Ekkor kipattantak felesége szemei, s bár még kótyagos volt a fejét ért ütéstől, tisztán és érthetően így szólt - Kell egy csapat! - Balfék kishíján felzokogott, azt hitte, álmai asszonya megbomlott, mikor az ajtó koponyán verte.  - Mit pampog ez itt? - kérdezte Surranó. De Balfék csak a karját tárogatta tanácstalanul. Gizike tovább szunyókált félig eszméletlenül. Balfék meg Surranó úgy döntöttek, legurítanak néhány sört addig is, míg a nő magához tér. Közben szotyolát és tökmagot rágtak, tekintve, hogy a szénné égett étel ehetetlen volt, mást pedig nem találtak a pazarul felszerelt háztartásban. Alaposan tele köpködték a padlót szotyihéjjal, mire az asszony felocsúdott végre az ájulásból.

- Na jó! Mennék inni már. - közölte gorombán Surranó miközben kiszáradt száját nyalogatta, s a bakancsából áradó lábszag lassan betöltötte a szobát. Balfék lemondóan magára hagyta éledező nejét, s elindultak a Gödény Torok felé. Gizike ekkor szaporán kiugrott az ágyból, kilépett az utcára, és fától villanyoszlopig cikázva, mint egy titkos ügynök, követni kezdte a két buflákot gondosan ügyelve rá, hogy azok észre ne vegyék őt. Álcája tökéletes volt, akár egy igazi konspiratőrnek. Végre elsasszézott a kocsmáig, s az ajtófélfa mögül pásztázta a terepet. Balfék meg Surranó már nyugodtan sörözgettek egy sarokban időnként hatalmasat böfögve. A nő Bivalyt a békítőt kereste, aki a pultnál ücsörgött éppen. Gizike, hogy magára vonja a figyelmét, halkan sziszegni kezdett. Bivaly birka türelmű ember volt, de ez az idegesítő hang arra késztette, hogy hátra forduljon a bejárat felé. Az asszonyka ekkor hevesen integetni kezdett neki, jelezve, hogy jöjjön ki, mert sürgős, ám annál titkosabb megbeszélni valója van vele. A nagy böhöm jámbor ember kilépett az utcára, s kérdően nézett Gizikére, aki ekkor izgatottan suttogta - Kell egy csapat! - Egy csapat? Aztán minek? - A nő hevesen gesztikulálva magyarázni kezdett, hogy égetően szükséges alapítaniuk egy focicsapatot, ami majd megmenti Balféket a fertőtől. 

- Mi a terv? - kérdezte Bivaly méla nyugalommal. - Ne halat adj az éhezőnek, hanem pecabotot. - lehelte Gizike sovány mellére szorítva ökölbe rándult kezeit. - Ez most hogy jön ide? - nyögte Bivaly. Attól félt, az asszonyon úrrá lett valami vallási őrület. - Szokták mondani, nem? -  Ja. Szokták. De mi a terv?  - A név. A név az első. - rebegte Gizike, s izgalmában alig kapott levegőt. Hirtelen megvilágosodva ráeszmélt, hogy meglelte élete küldetését, és nem csak hites urát kell megmentenie, hanem a kocsma teljes törzsközönségét. A felismeréstől átszellemülve áhítattal kimondta végül. - A csapat neve legyen Gödény FC. - Hangja fennkölt volt, drámaian lebegett szerte a térben. Úgy megrészegült magától, hogy majdnem elájult. - Legyen. - bólintott rá Bivaly békésen, nem volt az a vitatkozó fajta, s még estében kapta el a lehanyatló nőt. - Csillapodjon, Gizike! Tudja, hogy rám mindenben számíthat. - dörmögte az óriás, majd talpra állította a transzban lévő asszonykát.

Innentől kezdve minden nap találkoztak suttyomban a panel ház pincelejárójában, s halkan zsolozsmázva megtárgyalták, hol is tart a grandiózus küldetés megvalósítási fázisa. Aztán eljött a nagy nap. Bivaly a békítő egy kora este bekísérte Gizikét a Gödény Torokba, s egyetlen tekintélyt parancsoló kézmozdulattal csendre intette a lebuj közönségét. A félrészeg vendégek elcsitultak, s döbbenten nézték, ahogy Bivaly könnyedén a pultra emeli Gizikét. Szorosan fogta a bokáját, mert az asszony vékonyka lábai erősen remegtek. A csapos, tuti ami zicher, előbányászta rendteremtő bicikli pumpáját. Érezte a kitörni készülő vihar előszelét. Balfék hirtelen felpattant a székről, s kitárt karjait hitvese felé nyújtva kétségbeesetten ordítani kezdett. - Ne tedd, szerelmem! - Azt hitte, Gizike a mélybe akarja vetni magát a pultról. Surranó karjánál fogva visszarántotta ivócimboráját. - Ülj le, te kretén! - kiáltott rá megvetően. Gizike sugárzó arccal állt az emelvényen, már-már látni lehetett a feje felett ragyogó glóriát.

- Na mi van már? - bődült a sarokban egy erősen illuminált kuncsaft, de Bivaly egyetlen pillantással csendre intette, mire a részeg fószer akkorát bólintott, hogy lefejelte az asztalon előtte árválkodó literes kriglit, majd nagyokat horkantva álomba szédült. - Kuss legyen, te állat! - üvöltött felé Surranó teljesen feleslegesen, tekintve, hogy már nem volt magánál. Ekkor Gizike megköszörülte a torkát, s akadozva belefogott mondandójába. - Fiúk! Kell egy csapat! - rebegte halkan. A csapos úgy nézett rá, mintha kisértetet látna, de Bivaly biztató tekintetétől Gizike felbátorodott, s egyre magabiztosabban tekintett le hallgatóságára. - Mire tetszik gondolni? - érdeklődött gyanakodva egy cingár alak. - Egy csapat! - mondta áhítattal a nő. - Foci csapat. A Gödény FC. - Ez megőrült! - hördült fel a csapos, s a rendfenntartó bicikli pumpát, mintegy fenyegetésképpen, lerakta maga elé a pultra. Bivaly ekkor a földre dobta az idáig a vállán tartott hatalmas táskát, majd a padlóra ürítette annak tartalmát. Kopott stoplis cipők, foszladozó, rongyos mezek hullottak alá, és egy erősen megviselt futball labda. A kocsmáros kétségbe esetten fújtatva egy üveg jéghideg sört szorított lüktető homlokához, ami nem sokat segített apránként kibontakozó idegbaján.

És ekkor beindult a zombi tánc. A piások lassan dűlöngélve toligálni kezdték a székeket, asztalokat, hogy helyet csináljanak a csehó közepén. - Ne itt, átkozott barmok! Itt nem lesz terem foci! - üvöltött őrjöngve a csapos, s akkorát vágott a söntés pultra a pumpával, hogy Gizike, egyenesúlyát vesztve leszédült pulpitusáról, s nagyot nyekkenve landolt a ruha kupac tetején. Ugyanezzel a lendülettel bele is fejelt a labdába, ami önálló életre kelve elszabadult a helyiségben. Ebben az áldott pillanatban útjára indult a soha véget nem érő őrület. - Buli van! - ordította Surranó megadva ezzel a jelszót, s a Gödény Torok piásai percek alatt megvadult ketrecharcosokká váltak. Gizikét diszkréten begurították egy asztal alá, hogy ne legyen útban, s ő magára húzva egy retkes abroszt csendesen sírdogálni kezdett. A kocsmáros meglengette a bicikli pumpát, de kissé elvétve a mozdulatot letépte a plafonról a múlt századból itt maradt antik csillárt. Kihunytak a fények, és végleg elszabadult a pokol. Lábak lendültek a magasba a korom sötét helyiségben, mindenki a labdát próbálta eltalálni. Repkedtek a sörös üvegek, a korsók, a székek, és jó néhány fog, amit sikerült kirugdosniuk egymás szájából. Valaki hörögve okádni kezdett a sarokban, mert úgy gyomron találták, hogy a korábban elfogyasztott tetemes mennyiségű sör sugárban távozott belőle. A csapos teli torokból üvöltött, káromkodva vagdalkozott pumpájával. Néhány őrjöngőt tarkón, homlokon vágott, s azok lisztes zsákként hanyatlottak a padlóra. Egyik-másiknak a fejére tapostak fektében a többiek. Bivaly, a békítő, a helyzetet értékelve belátta, hogy ehhez a balhéhoz ő kevés lesz egyedül.

Gizikét lábánál fogva kihúzta az asztal alól, s a hátára dobva kimenekítette a lebujból. Lehántotta róla a pálinka szagú szakadt abroszt, letörölte vele a nő könnyeit, majd hazaküldte. Leült a lépcsőre, s türelmesen várta, hogy a megvadult banda végre ájulásba rugdalja egymást, valamint, hogy lassan végre megvirradjon, s a halvány reggeli fényben felmérhesse az odabent épp tetőfokára hágó csata katasztrofális eredményét. Világosodott az ég alja, s miután az ajtón benézve látta, hogy a meccs a vége felé közeledik, az utcasarki telefonfülkéből feltárcsázta a segélyhívót. Mire visszaért, odabent már csillapodtak a kedélyek, csak hangos nyöszörgés, jajgatás zaja hallatszott ki az utcára. Aztán végre belehasított a reggelbe a szirénák visító hangja. Mentősök, rendőrök pattantak ki a furgonokból. Bivaly széles kézmozdulattal mutaott a foszlányokban lógó bejárati ajtóra.  - Uraim, erre tessék! - terelte be őket a lebujba. Hamarosan megtelt a kocsma előtti járda eszméletlen, több sebből vérző testekkel, csak a csapost nem lelték sehol. Berámolták az egész társaságot a rabomobilokba, s elszállították őket a detoxikálóba.

Bivaly belépett a csatatérré változott csehóba, s úgy érezte, a Gödény Torok jó időre lehúzhatja a rolót. Ekkor halk nyöszörgést hallott a söntés felől. Közelebb ment, s a pult alatt megtalálta a labdát görcsösen szorongató, elveszettnek hitt csapost. Valószínűleg ott vészelte át az éjszakát a sörös hordók között kuporogva. Bivaly kicsavarta a kezéből a rendfenntartó bicikli pumpát, de a labdát a kocsmáros semmi áron nem akarta kiengedni a hóna alól. Réveteg tekintettel bámult bele Bivaly szemébe, majd átszellemülten suttogta - Kell egy csapat! - Bivaly ekkor dühösen felmordult, majd magára hagyva a valószínűleg megbomlott elméjű csapost úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy az végleg kifordult a sarkából. Ezzel tette fel a koronát arra a csodás művészi alkotásra, amit a dühöngő őrültek hagytak maguk után.

Eközben Gizike otthon ücsörgött a szuterénban, s tökmagot rágcsálva azon tűnődött, hol siklott félre a precízen eltervezett küldetés. Egy darabig még várta, hogy Balfék, az ő egyetlen szerelmetes hitvese hátha hazatér, aztán lassan eldőlt a rozoga ágyon, és mély álomba szenderült.