Frank Van Halen, a mindig elegáns azonban a Bennington házban töltött rémálom után mégsem hazafelé vette az irányt. Ronin, miután végzett az ügyet lezáró papír munkával, ifjú társa keresésére indult, tekintve, hogy otthon nem találta. A telefonban azt mondta, egy japán étteremben vedel éppen felejtés céljából. Crack odahajtott. A bárpultnál találta Van Halen-t, s riadtan észlelte, hogy barátja szemei már vérben úsznak a piától. Erősen felöntött a garatra, s épp a személyzettel kötekedett. Részegen még a szokásosnál is idiótább volt.

- Hé, Geronimo! Mit keresel te itt egy japán kricsmiben? – firtatta Frank, s üres poharát az indián csapos felé lökte. Az nem válaszolt, csak szemei szűkültek résnyire. Ronin kétségbeesetten sóhajtott a jelenetet látva.

- Na de tényleg. Mi a neved, Ülő Bika? Tölts még egyet! Várj, kitalálom. Például, mondjuk…Vas Tüdő. Nem, tudok jobbat. Toló Tető. Vagy Járó Motor. – vihogott idétlenül a részegségtől.

- Rasszista állat! – szűrte a fogai közt az indián enyhe undorral az arcán, s Van Halen felé gurított egy újabb teli poharat.

- Dehogy vagyok rasszista! Kikérem magamnak! – sértődött meg Frank.

- Hagyd abba, barátom! – csillapította Ronin eszelős társát, de ő tovább fokozta a helyzet morbiditását, leginkább azonban az amúgy is túlfűtött feszültséget.

- Hé, Crack! Nem találod te ezt abszurdnak? Rézbőrű csapos egy japán vendéglőben, aminek a neve Costa Rica. Itt a Soho közepén, a Tropicana sarkán. Siralmas.

A csapos előhúzott a pult alól egy vaskos baseball ütőt, s lassú, ritmusos mozdulatokkal ütögetni kezdte vele az asztal szélét. A hangulat fagyos volt. - Kifelé! - mondta fojtott hangon. Ekkor lépett be a konyhából egy szép fiatal indián lány.

- Nézd már, Pocahontas is megérkezett! – kiáltotta Van Halen saját hülyeségén vihogva.

- Ez itt a lányom, te skandináv tulok. – szűrte a fogai között a bősz apa. Látszott rajta, alig tud uralkodni magán, hogy le ne csapja ezt az állatot.

- Nem vagyok skandináv. Holland vagyok. – szólt sértődötten Frank, a mindig elegáns.

- Totál mindegy. Egyébként, Csónak. A nevem Csendes Csónak. – bökte ki az indián egyre fenyegetőbb hangsúllyal.

- Frank, én eltolom a bringát. Ha meg akarod veretni magad, csak maradj nyugodtan. – szólt Ronin idegesen, mert nem szeretett volna közelebbi testi kontaktusba kerülni a jól megtermett apaccsal, pláne nem az ütővel. Nagy nehezen sikerült kirángatnia dög részeg kollégáját a vendéglőből.

- Hát, itt sem leszel törzsvendég. – mondta fáradtan, s begyömöszölte őt a verdába. Van Halen leeresztette az ablakot, attól tartva, hogy elokádja magát. Hosszú lábait nehezen tudta elhelyezni a járműben.

- Nézd már, Crack! Ott rombol mellettünk Fedora Porscha Green.

- Az meg ki a franc? – kérdezte Ronin fáradtan pislogva.

- Crack, te tahó! Ő a leghíresebb angol popdíva. Na jó, csak a második.

- Te vizionálsz, kisfiam. Egyébként meg tudod mit? Fuvarozzon téged, akinek hat anyja van. Úgy bűzlesz a vodkától, mint egy favágó a Tajgában. - Hangos fékcsikorgással leállította a verdát, hogy kirakja Van Halen megviselt porhüvelyét a hídon, ám ekkor egy hatalmas pisztolylövés dördült a mellettük haladó autóban, s a jobb sorsra érdemes Fedora Porscha Green tulajdonképpen ráfröccsent Frank, a mindig elegáns, pillanatnyilag rongyokban lógó zakójára. Ez meg is adta Van Halen-nek az utolsó löketet ahhoz, hogy végleg feladva a küzdelmes ellenállást sugárban lerókázza Crack főfelügyelő csodásan tisztán tartott kocsijának karosszériáját.

Ronin egy cirkalmas káromkodást eresztett meg, majd kiszállt, s úgy bevágta az ajtót, hogy a szélvédő kis híján szilánkokra tört. A hídon ekkorra már teljesen leállt a forgalom, az autók feltorlódtak, mindenki össze-vissza rohangált. Olyanok voltak, mint egy tébolyult hangyaboly. Crack előrángatta telefonját, intézkedett a helyszín rendőri biztosításáról és a halottkém mielőbbi megérkezéséről. Van Halen épp kiadta magából a korábban elfogyasztott alkohol utolsó maradékát is, jobb híján a folyóba küldve a penetráns gyomortartalmat. 

- A francba! Most akartam moziba vinni az unokáimat. – morogta dühösen Crack látva a bűzös trutymót a kocsi motorház-tetején, amit Frank előzőleg még ráhányt az autóra.

- Mit akartatok megnézni? – nyögte haldokolva az ifjú titán.

- Most már szinte tök mindegy. Füstbe ment terv. Miattad, te kretén. Ki a rák mellesleg ez a Green nevű perszóna?

- Mondtam már, valami dalos pacsirta. Édes jó Istenem, meghasonlok önmagammal. – öklendezett még mindig Van Halen.

- Már meghasonlottál, kisfiam. Ennyire csípted szegény Fedorát?

- Dehogyis! Kit érdekel? Elpatkolok.

- Ja kérlek, talán nem kellett volna annyi piát leereszteni a torkodon. És baromira elég mára egy hulla. Ne tetézd, Franky, azt, ami már így is eléggé szar, ha kérhetlek. – mondta megvetően Crack, miközben türelmetlenül nézegette az óráját, azt várva, mikor érkeznek meg végre a kollégák. - Hol a rekedt halálban vannak már ezek is? - nyögte ingerülten.

- És én mi a retket csináljak addig? – fakadt ki Frank, a mindig elegáns, akinek pillanatnyilag hatalmas hányásfoltok ékeskedtek méreg drága öltönyén.

- Te kisapám? Addig lapíts! El vagy nyomva, mint pók a falon. Bár ha úgy érzed, netán képes vagy rá, akár tehetsz mégis valami érdemlegeset két rókázás között. Mód felett tudnám értékelni. Teljesen hasznavehetetlen vagy. Unlak. – mondta Crack rezignáltan.

- És mégis mi a francot vársz tőlem ilyen állapotban?

- Mondjuk, esetleg, ha képesnek érzed rá magad, távol tarthatnád a zokogó rajongókat, meg a sokkot kapott egyéb egyedeket.

- Egyedül? Megőrültél? – fakadt ki Van Halen kétségbeesetten, miközben nagyjából a századik papír zsebkendőt felhasználva próbálta eltüntetni a balul elsült délután undorító nyomait a ruhájáról. Nem túl nagy sikerrel, mert mindössze az apró papír cafatok szaporodtak egyre jobban néhai zakóján.

- Frank, fiam, úgy érzem, neked mára kampec.

- Először is, nem vagyok a fiad.

- Egyelőre. – szakította félbe Crack. – De ha így folytatod, kénytelen leszek téged a nevemre venni.

- Az lesz a legjobb. Nekem. – nyögte Van Halen émelyegve.

- Én nem értem, Frank! Amit én mondok, az nálad negyvennel bemegy, százhússzal meg ki. Szedd össze magad, és csinálj végre valami értékelhetőt a tisztálkodáson kívül. Ha merészelhetek ilyet egyáltalán kérni tőled.

- Például mit, főnököm? Vagy apám, mentorom, gondnokom, gurum...

- Például? Először is ne becézgess! Másodszor, telefonálj, és hívj ide vagy nyolc mentőt, mielőtt a zokogó rajongók teljesen összeomlanak. – morogta Ronin egyre ingerültebben. Maradék türelme fogyóban volt. Aztán végre megérkeztek a helyszínelők. Fotóztak jobbról-balról, és próbálták megállapítani, merről jött a lövés, ami szétdurrantotta a popdíva csodásan kiadjusztált koponyáját. Később elszállították a hullaházba a néhai Fedora Porscha Green meglehetősen szétmállott porhüvelyét. Antinori doktor legnagyobb örömére, aki már huszadik Players-ét szívta bőszen, s kezét dörzsölgetve várta, hogy szikéje alá kerüljön legújabb delikvense. Visszazötyögtek a kapitányságra, a verdában dúló szagorgiától már Crack is kis híján elhányta magát. Bent a Yardon épp részletes jelentést készültek leadni Olmos kapitánynak, aki enyhén szólva paprikás hangulatban antik asztalát püfölte felesége avítt fapapucsával roppant kellemetlen szokása szerint.

- Frank, te hazahúzol, átmész vakondba, néha előbukkansz a padlószőnyeg alól, kidugod azt a nagy kretén búrádat, aztán ha már nem kell rókázni, megjelensz frissen, üdén, elegánsan, makulátlanul, józanul, s legfőképp munkára, harcra kész állapotban. Továbbá alaposan felkészülve az aktuális ügy legapróbb részleteiből. Egyenruhában! Különben szusit csinálok belőled. Értve vagyok? – ordította magából kikelve vörös fejjel.

- Te meg bűzlesz a bagótól, mint egy dokkmunkás! – kiabálta Antinori-nak, de az csak mosolygott. - Hülye barom. – morogta Van Halen az orra alatt. Kissé megalázottnak érezte magát.

- Szegény Frank. – szólt közbe a doki vihorászva. – Én azt mondom, gyógyítsd a kutyaharapást szőrivel. Betérsz egy kricsmibe, és belefetyelsz még jó néhány felest. – folytatta a gonoszkodást. - Ha szerencsés vagy, biztos lesz ott is legalább egy indián csapos.

- Idióta! Kezd hanyatlani a humorod. – hörögte Van Halen enyhén remegve. Sem a froclizáshoz nem volt kedve, sem az iváshoz, de legkevésbé sem szeretett volna ismét összefutni egy vad indián apával. Olmos-nak elment a türelme, földhöz vágta becses neje tönkre vert klumpáját, s kikergette embereit az irodából. Kintről még hallották, amint dohogva nyitogatja az ablakokat, hogy kieressze Antinori cigijének fertelmes füstjét. Köhintett is hozzá párat rekedten hörögve. Frank, a mindig roppant elegáns, legszívesebben jól megrugdosta volna a kórboncnokot, amiért folyton rajta köszörüli a nyelvét. Elege volt Crack-ből is, Olmos-t meg egyenesen utálta.

- Ehh! Ő itt a nagymenő. Mi meg csak a zacc. – dohogott duzzogva. – Szadista állatja.

- Ugyan! – csitította Crack egyre türelmetlenebbül. – Csak kissé szangvinikus.

- A mésztufa agyad, Frank! Ezt most nem magyarázom el. Nézd meg az értelmező kéziszótárban! Gyere, te szerencsétlen! Hazaviszlek. – sóhajtotta Ronin. Beültek Crack összehányt járgányába, s elindultak Van Halen lakása felé. Ronin hosszan hallgatott.

- Mi van, öreg? Némasági fogadalmat tettél? – firtatta Frank kíváncsian, de ő csak fájdalmasan felnyögött.

- Pedig szórakoztathatnál hazáig.

- Hagyj békén! Rád nézni is fáj.– morogta Ronin. Aztán végre nagy nehezen megérkeztek.

- És most egy hétig takarítom a verdát miattad. – vádolta mérgesen ifjú társát.

- Mi az neked? Úgyis pedantomániás vagy. 

- Menj a sunyiba! – köszönt el kedvesen, s kirakta Van Halent a ház előtt. Frank, a mindig elegáns, bár jelenleg kevésbé volt az, felcsörtetett a lépcsőn a kérójába. Ronin meg sürgősen elhúzott az első útba eső benzinkút irányába, hogy kitakarítsa az okádékot a járgányból.

Másnap reggel ismét eligazításon voltak Olmos-nál. Az esemény a szokásos módon zajlott, a kapitány üvöltött, ők hallgatták, Antinori egyik cigit szívta a másik után. Olmos ránézett a dísz-egyenruhájában feszengő Van Halen-re, s egyből lila lett a feje.

- Te meg mi a francnak rittyentetted így ki magad? Teljesen elment a maradék eszed is? – rivallt rá fejhangon.

- Te kérted, Eduárd. – suttogta rekedten Frank.

- Nem vagyok Eduárd! Edward a nevem, te kretén! – őrjöngött Olmos.

- Ordibálj te a családoddal! – kapta fel a vizet a puccos és mindig szép Van Halen, s jól bevágva maga mögött az ajtót, majd sértődötten kivonult a szobából. De pár perc múlva leforrázva visszasomfordált. A kórboncnok kárörvendően vigyorgott az elmaradhatatlan Players-szel a szájában. Ronin alig tudta visszatartani viharosan kitörni készülő röhögését.

- Hallhatnék végre valami érdemlegeset bármelyikőtöktől, drágáim? - Ennek be van csípődve ez az „érdemleges”…- futott át Frank agyán.

- Hogyne, rögvest. – nyögte Crack megkísérelve legyőzni vihogási kényszerét. Antinori nyíltan kacarászott, s direkt Olmos felé fújta bagója fertelmes füstjét.

- Bocsáss meg, főnök, de momentán nincs internet. Kissé elakadtam a melóval. – nyehegte a doktor saját cigijétől krákogva.

- Miért? Neten boncolod a hullákat, doki? - Antinori erre nem tudott, vagy inkább nem akart válaszolni. Sértődöttnek tűnt.

- Na csacsogjatok, mert a polgármester rövid időn belül letépi a golyóimat, a néhai Fedora kisnaccsám agybeteg rajongói meg lefoglalják az összes létező telefonvonalunkat. – vitte fel ismét a hangerőt a mondat végére Olmos mintegy pontot téve mondandójára, majd hatalmasat vágott az asztalára az egykor jobb sorsra érdemes, ám mostanára szarrá püfölt fapapuccsal.

- Kapitányom, mielőtt még agyvérzést kapnál itt nekem, menj el egy pszichológushoz. Esetleg egy dühkezelő csoportterápiára. – jegyezte meg a patológus.

- Hogy mi? – hördült bőszen Edward.

- Jól hallottad. Tudtommal nem vagy süket. Még.

- Baromi humoros! Hallgatlak, Antinori! Ha méltóztatnál végre megnyikkanni.

- Szóval, a lövedéket a hölgyike jobbról kapta, állítólag egy Blue Bird-öt láttak elhúzni a kocsija mellett a lövés pillanatában.

- Egy mi a francot? Miféle kék madár? Vizionált, aki ezt látta? - Fogyatékos. – gondolta magában Frank.

- Valami amerikai busz. Iskolásokat szállít mellesleg.

- Egy kisdiák lőtte agyon Green-t?

- Ezt még nem tudjuk. De nem is valószínű. A golyó azonban úgy hatolt át a koponyán, mint kés a vajon, mi több, Ronin nagy örömére a nagy része reámállott Van Halen-re.

- Pompás! Egyéb jó hír? – dörögte Edward. Antinori unottan vállat vont. Egyre nyűgösebb lett ettől a soha véget nem érni látszó kekeckedéstől. Ronin épp belefogott volna mondókájába, mikor hatalmas elánnal berontott Kyrill Ortopulosz az új fiú, lelkesen lobogtatva néhány megtépázott papír kupacot maga előtt. Mikor bekerült a csapatba, a többiek eleinte kissé ellenszenvesnek találták ezt az orosz-görög keverék, fiatal, túlbuzgó hadnagyocskát, aztán elkönyvelték, hogy valószínűleg csak bizonyítani akar, ezért ilyen kis törtető. Mindkét nyelvet kitűnően beszélte, magas, fekete hajú, görögös arcvonású srác volt, vélhetően a nők kedvence. Időnként orosz dalokat énekelgetett, amitől Ronin-nak égnek állt az összes hajszála. Ilyenkor csendesen rászólt, hogy ha egy mód van rá, inkább váltson át görögre, az talán valamelyest elviselhetőbb. Néha csak Kyrának becézték, ám ő ezt nem vette zokon.

- Itt van minden, ami kell. – vágta ki büszkén a nagy kupac iratot lecsapva Olmos orra elé az asztalra, aki ettől kissé megsértődni látszott úgy gondolván, hogy csapkodni és vagdalkozni az ő kizárólagos privilégiuma.

- Íme a néhai Fedora Porscha Green összes korábbi ellenlábasának, haragosának, elvakult, vagy perverz imádójának, rajongójának listája, bár sajnos a teljesség igénye nélkül. Csodákra azért én sem vagyok képes. – folytatta Ortopulosz a legnagyobb nyugalommal, ám kissé önelégülten, mintha mi sem volna természetesebb annál, mint hogy ő ezt a bonyolult és fáradságos kutatómunkát egyedül vitte véghez. Ronin és Frank összenéztek. Nem túl bizakodóan. - Csodákra ő sem képes. Nahát. Ki gondolta volna. – morogta Van Halen rosszmájúan.

- Mellesleg ellopták a verdámat. Mondjuk, igaz, hogy tilosban parkoltam. – fűzte hozzá Kyrill.

- Nocsak, a kis feddhetetlen stréber. – gonoszkodott tovább Frank. Ronin könnyedén bokán rúgta.

- Hahajj, kisapám! Az szívás. – kacagott fel Antinori, felocsúdván csodálkozásából. – Akkor, azt bizony elvontatták. Ne izgasd magad, meglesz a központi telepünkön. - Crack fújt egy fájdalmasat, bár ez inkább rekedt hörgésnek hangzott. - Pompás. Akkor ezek szerint mostantól két kretént kell fuvaroznom. – nyögte reményt vesztve.

- Optimizmus, drága barátom. Optimizmus. – folytatta lelkes kedélyességgel a doki. – Bár igaz, hogy magam is kis híján megvettem a „Pozitív gondolkodás előnyei” című remekművet, de végül arra jutottam, mire is lenne az nekem jó. Hisz itt vagytok nekem ti.

- Hanyatlik a humorod. Mondtam már? – röffent Frank. Ortopulosz tágra nyílt szemekkel bámulta Antinori-t, majd lassú, óvatos mozdulattal hitetlenkedve nézett körbe a jelenlévőkön, szemöldökét kérdően a magasba rántva, hogy a doki vajon csak egészen hülye, vagy tréfálkozni próbál. Gondolta, vagy ez, vagy az. Esetleg mindkettő. Aztán könnyedén napirendre tért e fölött is. Nem volt egy lamentáló típus.

- Nem baj. Szeretek veled utazni, LSD. – mondta életvidám, könnyed természetességgel, mintha mi sem volna napnál világosabb.

- Hát még én veletek! – hördült fel Ronin zaklatottan, de Van Halen könyökével oldalba vágta, mert már érezte Olmos feszült testtartásából a kitörni készülő vihart.

- Kotródjatok! – szólt nemes egyszerűséggel, fojtott hangon Edward tőle szokatlanul halkan, ők pedig szépen libasorban kivonultak.

- Pattog itt, mint kecskeszar a deszkán. – morogta Frank, a mindig elegáns sértődötten.

- Te meg? Tegnap sakál részegre ittad magad. – vágott vissza még mindig dühösen Ronin. - Ne feszítsd túl a húrt, azt ajánlom!

- Aki korpa közé keveredik…- szólt bele a doki.

- Na, mi van azzal? – hőzöngött ingerülten Frank. – Nem lesz belőle kelt tészta? Vagy mi? - Antinori csak legyintett, s a szájában lógó dekkről újabb Players-re gyújtott.

- Ennyi erővel Joint-ot is szívhatnál. – morogta Crack, s az új fiú sem állhatta meg szó nélkül a kellemes traccspartit. - Mi van Serpico? Nem bírod a gyűrődést? – vetette oda Van Halen-nek vidáman.

- Kyra, te ne szólj bele! Zöldfülű vagy még ehhez. Amúgy meg valamit csinálhatnánk is már végre. – fűzte hozzá nyűgösen Frank, a mindig elegáns.

- Először is szabadulj meg a dísz egyenruhádtól! Túl elegáns vagy benne. – froclizta a kórboncnok.

- Te meg a nikotintömkelegtől már a Nirvánában lebegsz. - vágott vissza  ő.

- Ne is mondd! – szólt Antinori. – Egyszer voltam egy addiktológusnál, hogy segítsen leszokni, erre megkínált egy szivarral. Ennyit a témáról. – Aztán éles kanyart vett az irodája felé. Búcsúzóul még egy utolsó füstfelhőt lehelt köréjük.

- Hova rombolunk ekkora elánnal? – szólt a görög. Bár Frank csak löttyedten poroszkált.

- Sajnos a kocsimhoz. – nyögött fájdalmasan Crack, majd hirtelen megtorpant. Kimerült arcán hirtelen egy apró idegrángás futott át. Mutatóujját fenyegetően szegezte rájuk. - Mindenki elvégezte minden dolgát? – kérdezte kétségbeesve.

- Mire gondolsz? – érdeklődött Van Halen már előre félve.

- Vizelés, kábelfektetés, magzatvíz-elhajtás, egyéb hasonló testnedvek csorgatása. Különben nem teszitek bele a valagatokat az autómba!

- Ne őrjöngj! – rikácsolt Frank.

- Zsebkendő van nálatok, fiúk? Aki csak tüsszenteni mer, az halott. Világos?

- Ja. Én még a lélegzetemet is visszatartom. – rebegte rémülten Ortopulosz. Crack-et még nem látta ennyire dühösnek.

- Mi vagy te? Gyöngyhalász? – Ronin-t majd szétvetette a méreg. Kyrill sűrűn pislogott, mint egy retardált.

- Lepke volt a jeled az oviban, haver? – vigyorgott rá Frank.

- Na jó, kretének! Irány a Costa Rica!

- Miért pont az? – hörögte Van Halen. Bár nem sok minden rémlett neki az említett bárban tegnap eltöltött néhány óráról.

- Frank, te kussolsz. De mindenek előtt átöltözöl, mert úgy nézel ki, mint egy frissen felavatott kormányőr a miniszterelnök neve napján.

- Akkor hajrá! – nyögött fel Van Halen s nehézkesen behajtogatta magát az anyósülésre.

- Túl gyorsan hajtasz, Crack. – jegyezte meg hátul Ortopulosz, amint ráhajtottak a hídra.

- Legfeljebb a folyóban landolunk. Te úgyis voltál gyöngyhalász. - Jó félórát vártak Frank-re, mire az megjelent végre frissen vasalt eleganciájával. Erős arcszesz illat lengte körül.

- Na így jobb? – kérdezte optimistán.

- Kérdezd a csajodat! – nyögte a görög. Ronin úgy lépett a gázra, hogy majdnem kiestek mind a hárman a szélvédőn.

- Crack! Inkább lőj fejbe, ha bosszút akarsz állni! Gondolj bele, mit éreznél, ha az agyvelőm az ablakra kenődne.

- Ne provokálj Frank! Még a végén megkockáztatom. - Hangos fékcsikorgással állt be a lokál előtti parkolóba.

- Nem akarok kötekedni, - kezdte torok köszörülve az új fiú – de elárulnátok, miért hívnak egy japán éttermet Costa Rica-nak?

- Akkor ne kötekedj! – morogta Crack, majd bevágta a verda ajtaját, ezzel mintegy elvágva a további társalgás fonalát. Azok ketten csak sokat mondóan összenéztek a háta mögött. Egyik se mert megnyikkanni.

Beléptek az illusztrisnak nem igazán mondható helyiségbe. A csapos bőszen felhorkantott mint egy vadkan, s az asztalok közt tébláboló lányát hátra parancsolta a konyhába. Undorodva nézett Van Halen-re. Ám ekkor a csapóajtó mögül előpenderült egy tűzről pattant nőszemély feszes kiskosztümben, magas sarkúban, arcán széles, nyájas mosollyal. Miután közölték látogatásuk apropóját, buzgón tessékelte beljebb a háromfős társaságot. Ronin elhúzta a száját, Frank a mindig elegáns behúzta fülét, farkát, Ortopulosz meghúzta magát a másik kettő árnyékában.

- Fáradjanak az irodámba, kérem! – szólt a nő, s hátravezette őket egy apró szobába, ami szűkös volta ellenére olyan volt belülről, mint egy kis ékszerdoboz. Csecsebecsék, festmények, japán legyezők, Buddha szobrocskák sorakoztak mindenütt, s a falra akasztva egy méretes jatagán.

- Frankó. Le leszünk nyakazva. – nyehegte Van Halen.

- Neked köszönhetően, te tinó! – nyögött fel Crack.

- Túlzásba viszed a becézgetést. Udvarolni is így szoktál?

- Pofa be! – súgta Ronin. Frank magába zárkózott végre mélán. Eztán kölcsönösen bemutatkoztak egymásnak a hölgyikével. Ortopulosz-nak megint fennakadt a szemöldöke mikor a nő közölte a nevét.

- Erica Costa? – kérdezte idétlenül.

- Bizony! – felelt büszkén a hölgyemény. – Ezért lett a vendéglő Costa Rica.

- Roppant leleményes. – nyögte Van Halen.

- Nos, uraim, mit tehetek önökért?

- Drága Asszonyom, - kezdte Crack – nyilván hallott róla, mi történt tegnap itt a közelben.

- Ó, valóban. Felettébb sajnálatos esemény. De mi közöm lenne nekem Miss. Green halálához?

- Mi is ezt szeretnénk megtudni. – szólt közbe Van Halen.

- Nem tudom, hogyan segíthetnék. Egyáltalán mennyiben tartozik rám ez az egész?

- Mi is ezt szeretnénk megtudni. – ismételte magát Frank, mint aki erre az egy mondatra van beprogramozva. Ronin gyilkos pillantása beléfojtotta a szót.

- Papagáj üzemmód beindult. – szólt Ortopulosz. Van Halen erre ismét felhúzta az orrát.

- Nos, akkor talán foglaljanak helyet, kérem. – próbált nyugalmat magára erőltetni Erica Costa nem túl nagy sikerrel, s keze enyhén megremegett. - Kérnek esetleg valami frissítőt, Uraim? – érdeklődött mesterkélt szívélyességgel. A nemleges választ követően végül lehuppant trónszerű székébe.

- Nos, akkor talán egyeztessük álláspontjainkat. – javasolta rekedtes, mély hangján.

- Magam is ezt szerettem volna kérni. – válaszolta nyájasan Ronin. Van Halen úgy nézett rá, mintha marslakót látna, tekintve, hogy Crack ismét előszedte kenetteljes beszédstílusát, amitől többnyire idegrohamot kapott a pillanat tört része alatt. Kyrill csak összevonta szemöldökét. Attól tartott, mostantól már úgy is marad, mert ennyi hülyét egy csordában ritkán látni. - Bozse moj! – szaladt ki a száján halvány sóhaj kíséretében.

- Ne káromkodj! – bökte oldalba Frank utálatosan.

- Uraim, ha befejezték az évődést, kíváncsian várom a teóriájukat arra vonatkozóan, hogy mi is köt engem tulajdonképpen a szerencsétlenül megboldogult énekesnő halálához. – sürgette őket immár szigorúbb hangsúllyal Erica Costa, ujjaival idegesen dobolva tekintélyes méretű asztalán.

- Járt valaha az említett ifjú hölgy az önök éttermében? – firtatta Crack, s fürkészve figyelte a nő arcának minden apró rezdülését.

- Soha! – vetette oda foghegyről az asszony. – Miért is járt volna? Itt nem nyüzsögnek illusztris hírességek, sztárocskák. Ahhoz mi nem vagyunk eléggé elegánsak és felkapottak.

Eközben a Frank által korábban Pocahontas-nak nevezett szépséges indián leány jelent meg egy tálcával a kezén, négy pohár ásványvizet hozott, majd miután lerakta azt az asztalra, csendben távozni készült. Oly halkan s légies könnyedséggel suhant apró lábain, mint egy tipegő kismadár. Van Halen szégyenkezve lesütötte szemét, majd tétován megérintette a lány kezét. Valami bocsánatkérés-félét nyögött esetlenül.

- Felejtsük el. – válaszolta ő halkan, de közben a görögöt nézte.

- Elárulná az igazi nevét, kérem? – makogta kínlódva még Frank a mindig elegáns, de Ronin lesújtó tekintetét látva a továbbiakban inkább bölcsen hallgatott.

- Inkább arra gondolnék, - kezdte töprengve Crack – hogy talán valamelyik kedves vendége látott valami érdemlegeset, és esetleg rendelkezik némi használható információval. Végtére is az Ön éttermének ablakából pont a hidat látni. Méghozzá igen közelről.

- Felügyelő Úr! – szólt epésen az asszony – Maga szerint a pusztában vagyunk?

- Ezt hogy érti, hölgyem?

- Úgy értem, hogy legjobb tudomásom szerint nem az én üzletem itt az egyetlen a környéken, ami közel van a hídhoz. – folytatta Miss. Costa, s úgy tűnt, mintha újra nyeregben érezné magát. – Mi több, ha belegondolunk, tömve van az utca mindkét oldala boltokkal, éttermekkel, miegymással.

- Igen. Való igaz. Főleg miegymással. – helyeselt Crack – Azonban, innen nyílik a legjobb kilátás az egész környékre, és ezt Ön is pontosan olyan jól tudja, mint én. Az étterem utca felőli része kizárólag hatalmas ablakokból áll.

- Ezt magam is észrevettem. De tudja, a vendégeim zöme, bár szerintem mind, többnyire és leginkább a tányérját vagy a poharát bámulja múlhatatlan bűvölettel, és nem az utcai kilátást.

- Ühümm. És a személyzet? – kotyogott bele Frank a mindig elegáns a beszélgetésbe, miközben feszengve izgett- mozgott a kényelmetlen széken.

- Nos, a személyzet pedig a munkájával van elfoglalva. Ha ez nem így lenne, biztosíthatom önöket, már egyik sem dolgozna itt. – zárta le a nő a témát, mint aki halálosan unja a parttalan, meddő társalgást a semmiről.

- Na jó. Zárjuk ezt rövidre! – szólt közbe meglehetősen határozott hangsúllyal Kyrill a görög, ráunva ő is a locsogásra.

- Mire gondol, drága uram? – nézett rá Erica Costa kissé idegesen.

- Arra, hogy talán szíveskedjék beküldeni a szakácsot, aki az étterem kellős közepén aprítja a szusit, és nem mellesleg, folyamatosan a külvilágot bámulja, tekintve, hogy munkáját már bekötött szemmel is el tudja végezni.

- Ja. Meg az a nagydarab indián is megérne egy misét. – nyögte Van Halen nyeglén, de Ronin lesújtó pillantása belé fojtotta a szót.

Ám, ahogy azt előre sejtették, az apró termetű szakácsból néhány semmit mondó tőmondaton kívül más egyebet nem lehetett kihúzni. Pár percnyi csevegés után vissza is tért látványkonyhájába csodásan fényezett jatagánjaihoz. Lassan ők is szedelőzködtek, pillanatnyilag nem volt értelme tovább vesztegetni az időt a Costa Rica-ban.

- Na, itt is voltunk. – fújtatott Ronin miután bevágódott az első ülésre.

- De minek…- kontrázott Ortopulosz hátul. Azután csak ültek ott a verdában szótlanul, mint három hülye, akik elfelejtették, hová is indultak voltaképpen. Van Halen köhécselni kezdett, mire Crack gyilkos tekintettel meredt rá.

- Ne krákogj, Frank, mert feltépem a torkodat!

- Nem indulnánk el végre valamerre? – érdeklődött félve a görög, látva, hogy Ronin majd szétpattan az idegtől. - Nem. Sehova nem megyünk, amíg nincs valami használható ötletetek. Úgyhogy törjétek azt a roppant okos búrátokat, hátha kipattan belőle végre egy halvány szikra. Bár az már-már isteni csoda lenne.

- Végül is nincs sok kedvem Edward asztalcsapkodását hallgatni. – morfondírozott Kyrill. Frank, a mindig elegáns csak sóhajtott lemondóan, majd felrakta csülkeit a műszerfalra jó szokásához híven. Aztán Crack bősz horkantását hallva sürgősen le is vette onnan.

- Fészkelődsz itt, mint akinek féreg van a seggében. – morogta Ronin. – Tornáztasd inkább a szürkeállományodat.

- Na jó. – kezdte Ortopulosz. – A lehetséges szemtanukat kihallgattuk. Mindenki kussol. Fegyver sehol. Blue Bird sehol. Miss. Green verdáját még analizálják.

- Szarok rá! – ordította Ronin. – Nem azt kértem, hogy lamentálj, hanem hogy gondolkodj.

- Mit üvöltözöl, mint egy elmebajos? – fakadt ki Van Halen. – Olyan vagy lassan, mint Olmos.

- Kussolnátok végre?

- Ne üvölts!

- Én meg se nyikkantam. – morogta sértődötten a görög. Crack egy gyilkos pillantást vetett rá a visszapillantón keresztül, így a továbbiakban jobbnak látta inkább csendben maradni. Aztán Ronin szó nélkül beindította a motort, és lassan elindult. A másik kettő már meg se merte kérdezni, hová. Bár Frank-ből azért csak kibukott egy tétova nyekkenés, hogy mégis merre ily céltudatosan.

- Annyit karattyoltok, hogy nem látjuk a fától a rekettyést. – Majd felhajtott a hídra, ahol mostanra ismét megindult a forgalom, bár jóval gyérebb volt az ilyenkor megszokottnál. Megállt a gyilkosság helyszínének közelében, kikászálódott a viharvert járgányból, majd tanácstalanul zsebre dugta kezeit. Halvány ötlet kezdett körvonalazódni a fejében. Mélyet szippantott a párás, hideg levegőből, mintha ebből akarna ihletet meríteni. Frank, a mindig elegáns fáradt, lemondó sóhajjal követte.

- Hát, újra itt. – mondta már-már nosztalgiával eltelve

- A szép emlékek, mi, Franky? – csipkelődött Ronin.

- Le lehet szállni rólam, Crack.

- És most? Itt várjuk meg esetleg a nyugdíjaztatásunkat? – érdeklődött Kyrill, miután ő is előmászott a hátsó ülésről. – Vagy csak a tüdődet szellőzteted. - Ronin nem reagált. Révülten nézte a folyót, mintha transzba esett volna.

- Szerintem meditál. – súgta halkan Frank. – Ne zavarjuk meg ezt a magasztos pillanatot.

- Vissza a kocsiba, arany barátaim! – rikkantotta ekkor Crack hirtelen, kis híján vidáman.

- Aztán hová ilyen nagy sietve? Megvilágosodtál? – érdeklődött Ortopulosz, majd bevágta magát a verdába.

- Elvergődünk a stúdióba, ahol ez a pacsirta leány a lemezeit tákolta össze. Utána irány az ügynökség, akik egyengették felettébb ígéretes karrierjét. - Van Halen csak vállat vont. Bár igazából nagyon is bízott Crack ösztönös megérzéseiben. Eközben megcsörrent az ifjú görög isten telefonja.

- Ó, ó, ó! – mondta kissé zihálva az izgalomtól, miután lerakta.

- Most sokat segítettél. – nyögte Frank.

- Megvan a Blue Bird.

- Hol?

- A telepen. Ahol az én lefoglalt járgányom is.

- Pompás! Akkor ott két legyet is üthetünk egy csapásra. – lelkesedett Ronin, majd a gázra lépett. Ettől mindhárman majdnem lefejelték az ablakot, de már senki nem mert reklamálni. Úgy vonult be a zenei stúdióba, mint a vihar, félresöpörve a biztonsági őrt. Frank és a görög szapora léptekkel csörtettek mögötte. Épp egy másik önjelölt sztárpalánta nyekergett valamit egy mikrofonba óriási átéléssel, mikor Crack berontott, kirántotta a zsinórokat az erősítőből és a hangszóróból, majd levágta magát egy székre. Két lábát tőle szokatlan módon keresztbe rakta az asztalon.

- Jó napot kívánok! – szólalt meg végre.

A technikus döbbeneten felhúzta szemöldökét. Talán úgy is maradt volna, ha Van Halen nem lengeti meg orra előtt a jelvényét. Ortopulosz lekapta a fickó fejéről a hangszórót.

- Üdvözletem. Nem várt minket?

- Deeeehogynem, uram! Mint a pestist! – felelt bosszúsan a pasas, miközben előre-hátra billegett a székével.

- Tudja, hogy balesetveszélyes amit csinál? – idegesítette tovább a görög.

- Mit akarnak? – röffent ő erre sértődötten.

- Fedora… Porscha… Green. – mondta lassan tagolva Crack, miközben egészen közel hajolt a férfi arcához.

- Tudok róla. – rebegte ő zaklatottan.

- Értékelnénk, ha megosztaná velünk is az információit.

- Nem tudok semmit.

- Most akkor igen, vagy nem? – mordult rá Frank. Kezdte elveszíteni a türelmét.

- Igen is meg nem is. – húzta az időt a technikus.

- Ne hozza ki belőlem az állatot! – szűrte fogai közt fenyegetően Crack. – Igen, vagy nem?

- Mindkettő.

- Maga degenerált, vagy packázni akar velünk? – kérdezte egyre idegesebben Kyrill.

- Egyik sem. – szólt a pasa.

- Ki ez a hülye? – érdeklődött Van Halen hitetlenkedve, és a rejtett kamerát kezdte keresni. Biztos volt benne, hogy ez az egész egy nagy szívatás.

- Frank! Kihagy az agyad? – förmedt rá Crack.

- Ja, nem. Úgy rémlik, ez itt a technikusok gyöngye. Ha nem csal az emlékezetem.

- Talált, gyermekem. Megszorongatnád kissé a nyakát? Hátha nyilatkozik végre.

- Ki? Én?

- Ha te nem, akkor majd ez a kis Zeusz. - Mindketten tétován toporogtak, mint tojó galamb a búzában, a fickó arcán meg néhány apró remegés futott át.

- Ne rángatózzon, inkább nyissa ki végre a száját, ha jót akar! – szólt rá valamelyest enyhébb hangnemben Ortopulosz.

- Különben?

- Különben úgy sittre vágom, hogy ott fog megrohadni. Világos? – mondta Crack.

- Rendben, uraim, nyugalom.

- Ne csitítgasson! Károgjon végre valamit erről a Green nevezetű ifjú pacsirtáról!

- Nézzék! – kezdte a fickó nyögvenyelősen. – Én annyit tudok, hogy volt egy titokzatos férfi az életében. A mecénása, vagy a szeretője lehetett, fogalmam sincs. Bár gondolom, valószínűleg mind a kettő.

- Ismeri? – kérdezte Frank.

- Személyesen nem. Illetve egyszer láttam, de csak messziről. A stúdió előtt veszekedtek Fedora autójában. Eléggé hangos volt a szóváltás közöttük, így hát azt gyanítottam, hogy időnként tettlegességig is fajulhatott egy-két ilyen vita. Többet tényleg nem tudok. Nem szeretek belefolyni mások magánéletébe.

- A nevéről kaphatnánk esetleg némi információt? - A technikus a száját húzta kelletlenül.

- Nem tudom a nevét. – felelt feszengve. – És nyugodtan szorongathatják a torkomat, akkor sem mondhatok többet.

- És ehhez mit szól, barátom? – kiáltott Crack, majd előrántotta revolverét, és a technikus halántékához nyomta. Annak arcából erre rögvest kifutott a maradék vér. Fehér lett, mint a frissen hullott hó.

- Jól van, rendben! Csak nyugalom, kérem! Nem kell ez a felhajtás. - Kezeit a magasba emelte. Próbált higgadtnak látszani, de remegett, mint a nyárfalevél.

- Csigavér, Ronin. – morogta Ortolulosz, de Crack szóra sem méltatta.

- Ne játsszon a türelmemmel, ember! Tehát?

- Tehát? Szóval, tehát…

- Szóval, vagy tehát, nyögje már ki azt a rohadt nevet!

- Jól van már. Csak semmi pánik, uraim. – a pasas megadni látszott magát.

- Ha jól rémlik, valami németes hangzású neve van. Olyasmi, mint mondjuk…Amon Erlich. De lehet, hogy Alfred. Vagy Albert. Valami ilyesmi.

- Valami ilyesmi, mi? Na persze. Majd meglátjuk. – szólt Crack megvetően, s fegyverét hanyagul a hóna alatt fityegő pisztolytáskába dugta. Kicsit mintha mindannyian megkönnyebbültek volna. Ronin és társai a kijárat felé vették az irányt, faképnél hagyva a halálra rémült technikust. Frank az ajtóból még visszafordult, s mutatóujját fenyegetően a fickóra szegezte.

Később az irodában lázasan bújták a számítógépeiket az Erlich-nek nevezett férfi után kutatva. Ortopulosz dühösen fújtatott. Esélytelennek érezte, hogy ráakadjanak a pasasra.

- Ne szuszogj itt, mint egy vemhes teve, keresd tovább. – mordult rá Crack.

- Minek? Van itt vagy nyolcvan Erlich. Végigjárjuk mindet egyesével? Az minimum félév. Addigra Miss. Green mumifikálódik.

- Neki már úgyis mindegy, nem? – nyehegte Frank.

- „A” betűs keresztneveket keress, jó barát! Albin, Albrecht, Adalbert, Achim, Alfred, Armin, Amon, vagy ami tetszik. Szűkítsd a listát.

- Te meg ne dumálj, inkább csináld! – förmedt rá Ronin Van Halen-re. Ő csak egy megsemmisítő pillantást küldött Crack felé, majd tovább bújta sértődötten a számítógépet. Utálta, ha belefojtják a szót.

- Ühümm… - morfondírozott a görög. – Így már csak tizenkettő.

- Pompás, királyok vagyunk. – rikkantott Frank megkönnyebbülten.

- Ez esetben nem emelnétek fel végre a hátsótokat? – dörrent rájuk Ronin türelmetlenül. Tele volt mostanra az összes hócipője.

- Nyomtasd már ki végre azt a nyomorult listát, és húzzunk innen! Most! - Idegesen dobolt ujjaival az asztalon. Van Halen-nek ettől enyhe idegrángása lett, ki nem állhatta, mikor Crack ezt csinálja. 

- Talpra, barátaim, készen vagyok! – szólt lelkesen Kyrill, s fürgén az ajtóhoz pattant. Alig bírták követni, lihegve csörtettek utána. Furikáztak keresztbe-kasul a városban, címről címre. A kilencedik próbálkozás végre sikeresnek tűnt legnagyobb megkönnyebbülésükre, tekintve, hogy az előző delikvensek némelyike elküldte őket melegebb éghajlatra. Ráadásul étlen-szomjan voltak egész nap, plusz valahányszor Frank meg merte említeni, hogy egyéb jellegű sürgős dolga is lenne, Crack rárivallt, hogy tartsa vissza, amit vissza kell tartania. Van Halen időnként felnyüszített a kíntól. Kyrill halkan dudorászott a hátsó ülésen, mint akinek gondja egy szál se.

Leparkoltak a ház előtt, ahol elvileg egy Alfred Erlich nevű egyént kellett fellelniük. Ronin rátámaszkodott a csengőre frászt hozva ezzel ifjú kollégáira, tekintve hogy annak olyan volt a hangja, mint egy negyvenes évekbeli légó szirénának. Ötvenes forma, köpcös, kopaszodó fickó tépte fel az ajtót, s már épp rájuk akart ordítani, mikor mindhárman egyszerre tolták az arcába jelvényüket.

- Maguk rendőrök? – kérdezte legalább akkora döbbenettel, mint amekkora rémülettel.

- Amint látja. – morogta Crack.

- Attól még nem kell ráfeküdni a csengőre.

- Beragadt. – közölte nemes egyszerűséggel Ortopulosz.

- Bemehetnénk? – érdeklődött Frank a mindig elegáns kissé megtépázott idegrendszerrel. Már csak egy vágya volt jelen pillanatban, bárhol, bármilyen módon eljutni a mellékhelyiségbe.

- Menj urológushoz mielőbb, Frank! – froclizta Ronin. – Súlyos baj lehet a prosztatáddal.

- Na, jó. Le lehet szállni a prosztatámról. Te meg hagyd már abba a dudorászást! – förmedt rá a görögre.

- Elég az enyelgésből, fiúk. Nem ezért vagyunk itt. – sóhajtott Crack fáradtan. Erlich úgy nézett rájuk, mint három hülyére, akik most szöktek meg a diliházból.

- Beengedne végre, drága uram? – bődült Van Halen bőszen.

- Hülyékkel nem tárgyalok. – rebegte a pasas, és bevágta az orruk előtt az ajtót.

- Ő beszél? – így Ortopulosz, majd félrelökve társait teljes súlyával ismét rátehénkedett a csengőgombra, annak ellenére, hogy ő maga is agybajt kapott a szirénázástól. Erlich másodszor is feltépte az ajtót.

- Ez pofátlan zaklatás, kérem! – ordította magából kikelve – Vagy abbahagyják, vagy hívom a rendőrséget.

- Csillapodjon, uram, már itt vagyunk! – szólt Kyrill vészjósló visszafogottsággal. A fickó egy pillanatig farkasszemet nézett vele, majd szó nélkül kitárta az ajtót végre. Más választása nemigen volt. Keze megremegett, ahogy görcsösen szorongatta a kilincset.

- Nyugalom, barátom. – veregette meg Frank a kis köpcös pasas vállát kedélyesen. – Ez még nem a világvége. Csak majdnem.

- Ne feszítse túl a húrt, hadnagy úr! Az idegeim, tudja.

- Mit nem mond. Akkor egy cipőben járunk. – felelt Van Halen. – Jut eszembe…használhatnám esetleg a mosdót? - Erlich egy lanyha mozdulattal mutatta az irányt a mellékhelyiség felé. Frank pár perc múlva megkönnyebbülve tért vissza, s lehuppant társai mellé, akik már a rozzant kanapén ücsörögtek.

- Na? Hol tartunk? – kérdezte könnyed fölényeskedéssel.

- Marhára sehol. Téged vártunk, szépfiú. – gúnyolódott a görög. Van Halen nem reagált, időnként hajlamos volt nem észrevenni a bántó hangsúlyt mások megjegyzéseiben. Elégedetten keresztbe rakta langaléta lábait mint aki a maga részéről a világ összes gondját immár megoldottnak tekinti.

- Nos tehát… - kezdte Crack. – Úgy értesültünk egy bizonyos zenei stúdió technikusától, hogy ön igen közelről, és a kelleténél talán kissé behatóbban ismerte a nemrég tragikus körülmények között elhunyt Fedora Porscha Green kisasszonyt, a feltörekvő, ifjú énekesnőt. Mi több, talán túl közel is álltak egymáshoz. - Erlich mélyen hallgatott erősen ostobábbnak mutatva magát, mint amennyire valójában annak látszott.

- Aggasztóan közel. Albrecht. – próbált Frank fenyegetően fellépni.

- Alfred. – közölte a pasas szűkszavúan. A továbbiakban hallgatni látszott.

- Az most mindegy. Nyilatkozzon végre! – s Van Halen felsőbbrendűen hátra dőlt. Úgy tűnt, Ortopulosz szundikál, mintha baromira unná ezt az egész feleslegesnek látszó vesződést. Erlich továbbra is hallgatott. Ám feltűnően gyakran tekintgetett a bejárat felé.

- Ne is próbálkozzon, barátom! – figyelmeztette Frank.

Fél percre mély csend ülte meg a szobát, mintha angyal szállt volna át felettük. Bár ez esetben inkább valami démonféle. Crack még a szúpercegést is hallani vélte a padlóban. Ugrásra készen ült a kanapé szélén. Feszülten figyelt. És megérzésében ezúttal sem csalatkozott. Erlich, korát és testalkatát meghazudtoló fürgeséggel ugrott az ajtóhoz, ám a félig bóbiskoló Kyrill nagy lendülettel vetette magát utána Ronin-nal a nyomában. Kattant a bilincs, s a pasas röpke reménytelen rángatózás után kétségbeesetten, de egyúttal lemondóan is, végül felhagyott szökési tervével, s megadta magát. Van Halen önelégülten ücsörgött mint egy kiskirály, a másik kettőre hagyva a munka dandárját, majd lassan feltápászkodott, s öles léptekkel odanyargalt a megtört Alfred-hez.

- Vége a dalnak, barátom. – szólt, majd nyakon ragadta, és a kijárat felé tuszkolta Erlich-et.

- Frank, te aztán le tudod aratni mások babérjait. – morogta Ortopulosz, bár különösebben nem érdekelte a dolog, ilyesmiből nem szokott hiúsági kérdést csinálni. Van Halen meg sem hallotta, annyira el volt ragadtatva magától, s fürdőzőtt a sikerben. Épp csak meg nem hajolt tapsra várva.

- Na, jó. Menjünk a kapitányságra kihallgatni ezt a jómadarat! – dörmögte Ronin kissé megenyhülve, ahogy lassan oldódott benne a felgyülemlett feszültség. Egyre kevésbé bírta a munkájával járó stresszt. Betuszkolták a pasast a hátsó ülésre Kyrill mellé. Frank nemes egyszerűséggel felrakta patáit a műszerfalra szokásához híven.

- Vedd le onnan a csülkeidet, különben rávágok! – szólt rá Crack túlzott atyai szigorral. – Vagy tisztességesen ülsz, vagy jössz gyalog.

- Ne pattogj! – felelt Van Halen. Egy fáradt hörrenés volt csupán a válasz. Olmos kapitány fel-alá rohangált a folyosón, mint egy félbolond. Paprikás hangulatban volt, mint mindig. Antinori nyugtatni próbálta. Öles léptekkel baktatott mellette kezét a vállára téve.

- Az élet szép, Edward. – mondogatta neki monoton hangon, mintha szuggerálni akarná.

- Pofa be, doki! Hol van már ez a három idióta?

- Türelem, kapitányom. Türelem. - Ekkor vonult be a csapat nehézkesen poroszkálva, maguk előtt tolva a meggyötört Erlich-et.

- Csoda történt! – bődült hatalmasat Olmos, s döngő léptekkel trappolt irodája felé. Úgy vágta ki az ajtót, hogy kis híján szilánkokra tört benne az üveg. Ronin halkan káromkodott. Ortopulosz dudorászott csendesen valami orosz népdalocskát, Frank meg büszkén vonult, mint Sába királynője. Olmos lerogyott a székére, s Crack csak azért imádkozott magában, hogy a fapapucsot elő ne vegye.

- Nyisson valaki ablakot! Most! – adta ki az utasítást a kapitány, miután Antinori ismét pöfékelni kezdett. A görög krákogott, majd magára vállalta e roppant nemes feladatot. Ronin halkan rászólt Erlich-re, hogy üljön le. A fickó a lehető legkisebbre húzta össze magát a széken, dacos arckifejezése azt tükrözte, hogy soha többet az életben nem szándékozik kinyitni a száját.

- Nos? – kérdezte bőszen a kapitány, miközben hangosan fújtatott, mint egy pszichotikus, megvadult bölény.

- Ügyvédet akarok. – nyögte az ifjú dalnokok nagy felfedezője.

- Ahogy óhajtja. – felelt Olmos egyszerre bosszús és csalódott képet vágva. - Mellesleg megtudhatnám, ki ez? – kérdezte idegbeteg hangon.

- Miss. Green mecénása. – makogta Van Halen.

- Kiszedtetek belőle valamit? És itt nem a fogtöméseire gondolok. – faggatta tovább embereit. Ők csak a fejüket csóválták a nemleges választ jelezve némán.

- Pancserek! – vitte fel a hangját, s undorodva dőlt hátra. Majd előkerült a klumpa.

- Tulok – motyogta Frank csendesen, majd egy pillanatra eltakarta az arcát egy reménytelen sóhaj kíséretében. Legszívesebben befogta volna a fülét is. A várható asztalcsapkodást nem akarta hallgatni, de inkább nem provokálta Olmos-t. Csak olaj lett volna a tűzre. Némán ácsorogtak, miközben az ügyvédet várták. A fapapucs, mindannyiuk megkönnyebbülésére, egyelőre nem lett használatba véve. Aztán megérkezett, akit repesve vártak.

- Mi a vád az ügyfelem ellen? – érdeklődött pöffeszkedve delikvensük kirendelt védője. Ronin tömören felvázolta a tényállást.

- Maga meg se nyikkan. Érti? – mondta az ügyvéd Erlichnek. Nem mintha az illető meg akart volna szólalni. - Bizonyíték?

- Nincs. De szökni próbált. – felelt Crack.

- Az még nem ok a letartóztatásra. – dörögte a jogi képviselő eltúlzott felháborodással. Ronin egykedvűen vállat vont. Kezdte mód felett unni az egész cirkuszt.

- Engedjék el! Nincs semmilyen jogalap a benntartására az alapos gyanún kívül. Már ha helytálló az is egyáltalán. - Olmos csak intett dühtől fuldokolva, mire Van Halen vonakodva levette Erlichről a bilincset. A pasas, ügyvédjével a nyomában sürgősen távozott.

- Takarodjatok! – bődült a kapitány fenyegetően magához ragadva a rommá püfölt klumpát, ami ezidáig békésen pihent az antik íróasztalon munkára, harcra készen. Antinori a legnagyobb nyugalommal szívta századik cigarettáját. Ők hárman meg libasorban kivonultak. Tanácstalanul ücsörögtek az irodájukban, Ronin teljesen üresnek érezte a fejét, és nem is volt már kedve aznap gondolkodni semmin. De a meló az meló. Még ha szar is.

- Mi a program? – kérdezte már-már vidáman Ortopulosz, mint akinek semmi sem képes kedvét szegni.

- Az, hogy töritek azt a roppant értelmes fejeteket. - Frank, a mindig elegáns, előre-hátra hintázott a székkel.

- Fejezd be! Gondolkozz! – förmedt rá Crack.

- Talán meglátogathatnánk a Blue Bird sofőrjét. – rikkantotta a görög felvillanyozva.

- Végre egy használható ötletfoszlány. – nyögte Ronin. – Na és tudjuk egyáltalán, ki vezette azt a szart?

- Ja, azt pillanatnyilag nem. – lohadt le rögvest Kyrill lelkesedése.

- Veletek aztán baromira ki vagyok segítve. - Ám ekkor végszóra becsörtetett Antinori sűrű füstfelhőket eregetve szája sarkában fityegő bagójából. Örömmel rikkantott. - Még egy hulla! – s szinte ragyogott a boldogságtól.

- Perverz állat. – morogta halkan Van Halen.

- És ki a szerencsés befutó? – Kérdezte bosszúsan Crack, majd idegesen szája sarkába harapott.

- Találd ki!

- Ne szórakozz, Doki! Tudom, hogy tobzódsz a gyönyörben, de én ehhez már öreg vagyok és fáradt.

- Nos, ezúttal a buszsofőrt durrantották fejbe. Igaz, hogy péppé mállott az arca, de sikerült rekonstruálni. Na meg a jó öreg DNS, ugye...

- Pompás. Akkor ő már nem fog nekünk csicseregni. – hörrent a görög lemondóan.

- Hát, sajna ő már nem. Úgyhogy ott vagyunk, ahol voltunk. Konkrétan sehol. – nyögte csalódottan Frank, a mindig elegáns, s fújtatva lazított pedánsan szorosra kötött nyakkendőjén.

- Mellesleg, Olmos látni sem akar benneteket. Amit nem csodálok.

- Menjél már te boncolgatni a hulláidat! Jó? – mutatott az ajtó felé Crack. Antinori elégedetten hagyta el a szobát.

- Ti meg húzzatok innen valamerre!

- Mégis hová? – érdeklődött Ortopulosz.

- Mit bánom én! Piszkáljatok ki az automatából valamit! A csokoládé például serkenti az agyműködést. Legalábbis azoknál, akiknek van agya.

- Kapd be Crack! - szűrte a fogai közt Van Halen. - Néha rohadtul görény tudsz lenni.

- Ne nyávogj már, mint egy szopós malac! - mondta Ronin türelmét végképp elveszítve.

- Hagyjátok el a szobát! - Lassan kisomfordáltak a folyosóra. Crack fáradtan lerakta homlokát az asztalra. Mikor negyedóra múlva visszaoldalogtak, azt hitték, elaludt.  -   Öregecske már ehhez a melóhoz. - sóhajtotta Frank.

- Azt hiszed nem hallom? - Kapta fel a fejét Ronin. Leforrázva vágták le magukat az asztalhoz egy-egy gurulós székre. Van Halen kis híján hanyatt vágódott. Ortopulosz alig bírta az utolsó pillanatban elkapni. Szerencsére rövid időn belül megcsörrent a telefon. Hárman ugrottak rá egyszerre, de Crack volt a leggyorsabb. A kerületi ügyész volt a vonal túlsó végén.

– Találtunk valamit a kis Erlich-etek ellen. Újra bevihetitek, ha van némi ráérős időtök. – mondta, majd bontotta a vonalat.

– Egyebünk sincs, csak végtelenül sok időnk. – szusszant Ronin, majd fürgén, frissen felpattant, s a másik kettőt maga előtt terelgetve a parkoló felé vette az irányt. Hamarosan ismét delikvensük csengőjét nyomták felváltva, bár annak szirénázó hangjától a halott is felébredt volna, a lakás tulajdonosa egyelőre nem mutatkozott. Van Halen párat belerúgott az ajtóba felettébb elegáns lábbelijével, ettől az több helyen kissé behorpadt. Végre megjelent a kis köpcös, kopasz pasas, erősen illuminált állapotban. Mikor alkoholtól eltompult agya végre felfogta, hogy ismét őket látja, nemes egyszerűséggel ráfolyt az ajtófélfára. Kis híján ölben kellett bevinniük a Yardra. Hívták Antinori-t, hogy keltse életre delikvensüket.

– Halottkém vagyok, nem kuruzsló. – dohogott a doki a tőle megszokott módon, majd a szája sarkában lógó rég kihunyt csikket a szemetes bödönbe küldte.

– Hát, öregem, ez itt egy élő halott. – bökte oda Frank türelmetlenül, mert már alig várta, hogy szóra bírja Erlich-et. Antinori lesújtó pillantással mérte végig, így inkább befogta a száját. Kyrill a doki utasítására hozott egy vödör hideg vizet. Belemártogatták Van Halen dísz-zsebkendőjét, s azzal borogatták a kisembert, miközben egyre több kávét erőltettek le a torkán. Ettől lassan magához tért, s véreres szemekkel kémlelt körbe, míg rá nem jött, hol van éppen. Egy-két ordenáré böfögést még megeresztett, majd rekedten kérdezte – Mit akarnak?

– Hogy nyissa ki végre a száját! – hördült rá a görög gorombán. Erre Erlich még egy utolsót böffentett, majd legnagyobb döbbenetükre sírva fakadt, mint egy hároméves.

– Mi a francot bőg, ember? – hajolt bele az arcába Frank. Ronin próbálta csitítani, de a mindig oly elegáns Van Halen elvesztette a türelmét. – Szállj le rólam Crack! Vagy megszólal végre, vagy székestül felrúgom! – Ekkor Antinori halkan fütyörészve olajra lépett. Alfred Erlich megtörni látszott. Diszkréten belehányt a sarokban álló szemetes vödörbe, majd visszaroskadt a székre. Kis ideig még szipogva öklendezett, aztán lassan, akadozva beszélni kezdett.

– Minden akkor kezdődött, mikor az a szép fiatal indián nő megjelent a stúdióban, és kieresztette a hangját, amihez foghatót még sosem hallottunk. – Frank erre vadul felkapta a fejét, tudta, hogy az általa Pocahontasnak nevezett lányról van szó a Costa Rica-ból.

– Clara Grey kisasszonyra gondol? – kottyantotta közbe Ortopulosz.

– Honnan tudod a nevét? – bődült fel Van Halen féltékenyen. Azóta tetszett neki a lány, mióta először meglátta.

– Megkérdeztem az apját.

– Csendes Csónakra gondolsz? – kérdezte szemlesütve, a balul sikerült iszogatás emléke azóta is kísértette.

– Ja. De van neki rendes polgári neve, Frank. Gabriel-nek hívják.

– Pompás! – vágott a szavába Ronin. – Koncentrálhatnánk végre az úriember vallomására?

Erlich már szinte alig bírta magában tartani mondanivalóját. A görög némán az ügyvéd szót formálta szájával Crack felé, de ő csak fásult grimasz kíséretében vállat vont. Bekapcsolta a kamerát. – Szóval? – bődült türelmetlenül.

– Nos, igen. Szóval, bejött ez a lány. És énekelt. És Fedora épp eközben érkezett meg a próbára. Mikor meghallotta Miss. Grey hangját, őrjöngeni kezdett. Fenyegetőzött, hogy azonnal távolítsuk el a stúdióból, mert rettenetes botrányt csinál. A süket is hallhatta, hogy Clara-nak ezerszer jobb hangja van, mint neki. Én persze nem voltam erre hajlandó, örültem, hogy végre találtam valakit, aki tehetséges, mint a nap. Támogattam a lányt. Persze nem úgy, ahogy maguk gondolják. Jó, igen. Hasznot akartam húzni belőle, nyilván. De melyik ügynök nem?

– Ne térjen el a tárgytól! – mordult rá Frank, a mindig elegáns, és meglazította százfontos nyakkendőjét.

– Igen, kérem. Szóval ez a Fedora Porsha Green nevezetű nőszemély zsarolni kezdett, hogy ha nem rúgom ki Clara-t, feljelent a rendőrségen, hogy molesztáltam őt, meg ilyesmik. Nem engedhettem, hogy ez megtörténjen. Ekkor kértem meg a technikust, hogy kerítsen valakit, aki elteszi láb alól ezt a tehetségtelen tyúkot. Amúgy is halálosan untam már Fedorát. Hisztériás volt, és folyton a véremet szívta. És akkor jött a képbe ez a sofőr. Tudják, aki azt az iskolabuszt vezette. Jó pénzért elvállalta a munkát.

– Hát, remek munkát végzett, annyi biztos. Egy méreg drága öltönyöm bánta.  – morogta Van Halen.

– Igen, kérem. Szóval ez az ember lepuffantotta Fedorát, de aztán valaki őt is lepuffantotta, erről azonban nekem a leghalványabb információim sincsenek. – Erlich eztán hallgatott, mint csuka a parton, de mintha némiképp megkönnyebbült volna. Előzetesbe helyezték a kisembert, aztán úgy döntöttek, meglátogatják újra a technikusok gyöngyét.

Meglepetésükre épp Clara Grey, a szép indián lány énekelt a mikrofonnál, mikor beléptek. Összerezzent, amikor beléptek. A görögöt nézte kérlelő tekintettel. Ő csak lesütötte a szemét s letépte a fejhallgatót a technikusról. A fickónak a másodperc tört része alatt oly fehér lett az arca, mint a friss hajnali hó.

– Megijedt, arany barátom? – magasodott fölé fenyegetően Frank, a mindig elegáns, majd impozáns lábbelijével kissé meglódította a forgó széket, amin a pasas ült. Ettől az, lassú pörgésbe kezdett.

– Fejezze be! Összehányom magam! – rikácsolta kétségbeesetten a technikus, és ez elég is volt ahhoz, hogy Van Halen sürgősen megállítsa a széket. Crack úgy nézett rá, hogy ha szemmel ölni lehetne, Frank a helyszínen elporlad. Clara kővé dermedve állt a mikrofonnál, s folyamatosan Kyrillt fixírozta még mindig.

– Mi a szart üzengettek ti itt egymásnak az éteren át? – firtatta Van Halen egyre idegesebben, mert neki is feltűnt, hogy a görög félisten meg az indián lány örökké egymást lesik.

– Nem érdekes. Egyébként sem tartozik rád. Meg nem is mondhatom el. Megígértem. – felelt Ortopulosz zavartan. Ronin baromira unta a bájcsevejt, s arrébb tolva kollégáit közölte a technikussal, hogy vagy csicseregni kezd végre, vagy mindkét gyilkosságot a nyakába varrja. A fickó óbégatott egy sort, hogy ügyvédet akar, meg különben is kikéri magának a bánásmódot. Szabályosan el kellett hurcolni a kapitányságra, hogy a jogi képviselője jelenlétében végre ki lehessen hallgatni. Mivel Erlich ellene vallott Fedora gyilkosát illetően, akit ő bízott meg a nő lelövésével, már nem sok értelme volt tagadni, hogy a Blue Bird sofőrjét ő tette el láb alól épp azért, hogy ne derüljön fény az ügyben játszott szerepére.

Olmos kapitány megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy minden szál annak rendje s módja szerint fel lett göngyölítve, s kegyesen elküldte a társaságot sörözni. Naná, hogy a Costa Rica-ban kötöttek ki. Csendes Csónak, a csapos, egyben bősz atya, polgári nevén Gabriel Grey, undorral vegyes gyűlölettel mérte végig Van Halent. De Frank, a mindig elegáns, ezúttal összekapta magát, és szégyenkezve bocsánatot kért. Clara is előkerült a konyhából, s döbbenten nézett Ortopulosz szemébe. Már-már vádlóan.

– Nincs mit tenni, kedvesem. Úgyis kiderülne napokon belül. – mondta Kyrill a lánynak karjait tárogatva. A megszólítást hallva Van Halen szemöldöke a haja tövéig szaladt.

– Mit vagy kétségbe esve, Frank? Egész másról van szó, mint amire gondolsz. Hűtsd le magad! – bökte oldalba Crack. – Mégis miről? – morogta ő hitetlenkedve.

– Idejében megtudod. Most inkább igyál. – mondta a görög.

– Mértékkel, Franky, lehetőleg mértékkel! – figyelmeztette Ronin atyai aggodalommal, majd leült egy sarokasztalhoz, s kért három sört. Így Van Halen aznap már nem tudta meg, mi a helyzet Clara Grey-jel. Visszafogottan szürcsölgette italát, nem akart megint porig égni a személyzet előtt. Pár órát lazítottak a Costa Rica-ban, majd abban a reményben indult haza mind, hogy talán lesz néhány nyugodt napjuk.