Leszáll az este. Sötétedik. Hazavergődsz a melóból. Korog a gyomrod, a család is megérkezik nemsokára. Főzni már nincs erőd, meg hát a kutya sem eszi meg, amit a konyhában alkotsz. Összeguberálod a pizzakuponjaidat. Megkönnyebbülve felsóhajtasz, megvan mind a tíz, amiért cserébe kaphatsz egy ingyen pizzát. Bár megfogadtad párszor, hogy nem adsz le rendelést amíg egyedül vagy a lakásban. Mert félsz. A futártól. Peches vagy, tehát biztos, hogy ő jön megint. Mégis rendelsz, mert mardos az éhség, és kórosan alultáplált vagy évek óta. Enni kell.

Rettegve vársz bő másfél órát, míg végre megszólal a kapucsengő. Halkan elmorzsolsz egy imát, csak ne ő legyen! Ma még nincs kedved meghalni. Nyomod a gombot, hallod, hogy kattan a zár. - Bevégeztetett.. - fut át az agyadon. Zúg a lift. Közeleg a rém. Talán mégsem ő lesz, azt reméled. De peches vagy, így ma sem lesz szerencséd. Állsz az ajtóban, remegő kezedben a kuponok. Csattan a lift a nyolcadikon, te félve kinyitod a zárat. Kinézel a kukucskálón, a halványan beszűrődő holdfényben felsejlik egy sötét alak.

Robusztus, nagy darab pasas. A folyosói világítást nem kapcsolja fel, ahogy máskor sem, az előszobádban meg már rég kiégett a lámpa. Nem baj, legalább az arcát nem fogod látni, úgyis eltakarja a bukósisak. Kinyitod az ajtót. Ő ott áll tíz centire tőled, mint egy hegyomlás, a pofádba világít a fejlámpájával. Elvakít az éles fény, vaksin pislogsz, mint egy vakond, mikor a felszínre ássa magát. Tudod, hogy eljött a vég. Kissé megnyugtat a tudat, hogy kezed ügyében ott van a súlyos, tömör sámfa, ha elég gyors vagy, még idejében pofán tudod verni vele. Bár annyi lenne ez neki, mintha csak vállon böknéd a mutatóujjaddal. De legalább az az illúziód megvan, hogy megpróbáltad.

És akkor azt mondja a baltás gyilkos hang  - Helló.  - Helló. - cincogod koloratur szopránban, bár alapvetően többnyire az altnál is mélyebb a beszédhangod. Ő csak ott áll. Kezében a pizza. Várja, hogy elvedd tőle. Szíved a torkodban dobog, egyre hevesebben. Óvatosan felé nyújtasz egy kétszázast, s kissé morbidnak érzed, hogy még fizetsz is a felkoncolásodért. De legalább olcsó. - Kösz. - mondja rekedt, reszelős grizlimedve  orgánummal, majd kotorászik egy darabig a nadrágzsebében. Biztos vagy benne, hogy a kését keresi, és most lesz átvágva a torkod.

Rád tör a pánik, bevágod az ajtót. Ezt megúsztad. Még hallod, ahogy azt dörmögi, viszlát. Te meg bízol benne, hogy sose látod viszont. Állsz még egy kicsit a csukott ajtó mögött, megvárod, míg elindul a lift lefelé. De mi van, ha mégsem szállt be? Ha itt vár némán a folyosón, ha pillanatok múlva rád rúgja az ajtót. Kikémlelsz újra a kukucskálón. Bár ne tetted volna. A félhomályban hirtelen feldereng egy gyanús alak, néha meg is moccan. Majdnem felsikoltasz, de aztán felismered a sötétben bujkáló szobafenyőt a sarokban, amit még te raktál oda a télen.

Beljebb menekülsz, próbálod nyugtatni magad, hogy megint csak képzelődtél. Hallgatózol. Kezedben rég kihűlt a pizza. Az ajtó néha nyikorogva megmozdul, s bár tudod, hogy a szél lökdösi, azért még mindig ott a lehetőség, mi van, ha mégsem.. Lerogysz a félig törött gurulós székre a szobában, a mozdulattól kis híján hanyatt vágod magad. A pizzás dobozt még most is úgy szorítod görcsösen a kezedben, mintha hozzá nőtt volna. Vársz. Végre hazaérnek a többiek. Lassan oldódik benned a félelem, és kis idő múlva már biztos vagy benne, hogy csak az idegeid babráltak ki veled megint.

Ennél, de a gyomrod gombostűfejnyire szűkült. A futáron jár az eszed. Tuti, ő is csak egy jámbor fazon, mint az ijesztő külsejűek általában. De a baltás gyilkos hang kicsit még visszhangzik a fejedben. Kiráz a hideg. Titokban azt reméled, soha többé nem kell hallanod. De peches vagy. Így totál biztos, hogy legközelebb is ő hozza a vacsorát.