"Csalás nélkül szétnézni, könnyedén"
A szuterén ablakából nem sok minden látszik.
Pár percig örülsz a friss tavaszi napsütésnek. Kellemes, hűvös szél fúj. Kiszellőzik a fejed. Főképp siető lábakat látsz, néhány kupac kutyagumit, amit a nemtörődöm ebtulajdonosok diszkréten ott felejtenek.Cigarettacsikkek szerteszét. A gondnok épp a kiürítésre váró szemetes konténerekkel küzd. Megszokott látvány. Minden hajnalban ezt látod, ha kidugod a fejed az apró ablakon. Pár törődött harcostárs. Többségük a szinte működésképtelen tömegközlekedéssel vívja soha véget nem érő, reménytelen küzdelmét, a másik a szemét ellen vív örökös csatát.
Egy darabig még figyeled az utcát. Aztán elkalandoznak a gondolataid. Bár sietned kéne, hogy elérd a következő villamost. Ha elkésel, kirúgnak. Pedig kell a pénz, még ha nevetségesen kevés is. Arra sem elég, hogy a víz felszínén maradj. Jelentéktelen emlékfoszlányok váltják egymást a fejedben. Jó egy kicsit eltávolodni a szokásos monoton dolgoktól. Szinte könnyűnek érzed magad. Egy pillanatra elhiszed, hogy minden jóra fordul. Aztán keserédes, halk nevetés tör rád. Elég az önámításból. Csak egy fásult, esélytelen szuterén gerilla vagy, aki a túlélésért küzd a városi ugaron. A bűzlő aszfalt a csatatér. Sokan vagytok. Mindenki másképp harcol. Ki-ki a maga vérmérséklete, meggyőződése szerint. A cél közös, megérni a holnapot. Egyesek csak a maguk bajával vannak elfoglalva, néhányat mások sorsa is érdekel. Van, aki csal, s úgy csikar ki magának némi előnyt. A többiek ragaszkodnak az egyenes úthoz, még ha az nem is visz sehová.
Feltámad a szél, felkavarja a port. Befújja az ablakon. Néhány apró falevelet magával sodor. Lesöpröd a keskeny párkányt a tenyereddel. Ez a mozdulat a gondolataidat is elhessegeti. Indulni kéne. Magadra rángatod kopott csizmád, ócska kabátodat. Menni kell. Meg kell érni a holnapot. Talán történik valami, ami megváltoztat mindent. Erre gondolsz a villamosmegálló felé igyekezve, s hagyod, hogy egy picike remény gyúljon a szívedben. Jön a villamos. Szétnézel könnyedén. Kívülről még látod egy pillanatra a szuterénablakot. - Ne csalj! - mondod magadnak. Mert tudod, hogy ettől semmi nem változik. Jobb, ha visszadugod a fejed egy kis időre a homokba. Csak hogy kibírd a napot. Majd este tovább gondolkodol. Addig minek fárasztanád magad. Kell az energia másra. A munka ma is megtipor majd, mint mindig. Míg kimerülten haza nem térsz, hogy kicsit összeszedd magad. Alszol pár órát mozdulatlanul. De nyomasztó álmaid nem hagynak nyugodni.
Még sötét van. Kinyitod az ablakot. Nézed a járdán elsietők lábait. Az első villamost a túloldalon. Könnyű léptekkel eljön a hajnal ma is. Halvány a fénye, mégis elvakít. De ettől sem vagy frissebb és éberebb. Menni kellene. Vár az aszfalt. A városi harcmező. Vedd könnyedén! Kibírod. Nézd, milyen sokan élnek így...
Kicsit elmélázol a tegnapon. A buszról leszállva egy kétségbeesett nő futott szembe, sírva, ordítva könyörgött a sofőrnek, hogy várja meg. Az utolsó pillanatban ugrott fel a buszra, s az rögtön el is indult. Ekkor a tér másik oldalán egy lóhalálában vágtató pasas bukkant elő a hajnali sötétből. Üvöltött, mint egy beteg sakál. - Ne hagyj el, Juli! Szerelmem, gyere vissza, nem tudok élni nélküled! - Az üres megállóba érve hörögve lihegett. Látva, hogy jócskán lekéste a nőt, ökleit rázta a busz után, s átkozódni kezdett. - Akkor ott rohadsz meg, ahol vagy, te ribanc! Ha megtalállak, ki leszel belezve! - Tovább léptem, sírva-nevetve a tragikomikus jeleneten, ami errefelé mindennapos. A pontot az 'i'-re ekkor azért még feltette egy, a közelben horkoló hajléktalan. - Kussoljatok már, nem lehet tőletek aludni! - kiáltotta borgőzös, reszelős torokkal, majd a földhöz vágott egy piás üveget. repültek a szilánkok szerteszét. Felsóhajtottam. Szép ez a reggel ismét. Már-már idilli.
Néhány részeg fazon jön szembe, ahogy mész tovább a dolgodra. Harákolva köpködnek, az egyik pont a cipőd mellé. A túloldalon épp öklendezve okád egy másik, a szeméttelep kapuja előtt ketten bőszen csépelik egymást. Bemenekülsz a gyárba. Megúsztad. Épségben ideértél megint.
Biztos így lesz ma is, mélázol, amint még egy utolsó pillantással végig pásztázod az utcát az apró ablakon kinézve. Összekapod magad, s elindulsz a villamos felé, hogy vakmerő csatalóként átharcold magad a városon. Nem tehetsz mást, ha szeretnéd megérni a holnapot. Csak könnyedén! Hisz szép az élet...