Drága Noémi! Bárki vagy, bárhol jársz...

Reggel 6-kor a pasid munkába menet végig kergetett a Dankó utcán teli torokból üvöltve a nevedet, mint a sakál. Futni kezdtem. Ki tudja, lehet, hogy én vagyok Noémi, csak vót valami filmszakadás. Úgy balettoztam a tükör jégen mint Neo a mátrixban. Roppant művészi volt, hidd el! Míg egyszer csak seggre nem estem. Ekkor hirtelen megvilágosodtam. Nem. Asszem mégsem én vagyok Noémi. Majd az urad elrohant mellettem lihegve, ordítva bele a nevedet a hasadó hajnalba. Fellélegeztem. Tényleg nem én vagyok te. Kérlek menj haza, és bármit is szívtok, én is kérek!