A sarki kocsmában iszogattak. Minden reggel. Szigorúan csak gyümölcslét és ásványvizet. Próbáltak elvegyülni a piások között, több-kevesebb sikerrel. Azok gyanakodva figyelték őket heteken keresztül, de aztán megszokták, hogy a két borostás, középkorú pasi folyton a pultnál üldögél. Hallgatagok voltak, mint két sült hal. Az egyik néha intett a csapos lánynak, hogy kérnek még némi löttyöt, de ezen kívül nemigen nyikkant meg egyik sem. - Várnak valakit, Uraim? - kérdezte tőlük egyszer a lány. - Valami olyasmi. - dörmögte az egyik. - Én speciel a világvégét. - fűzte hozzá a másik fickó. - Ja, azt már én is. Tűkön ülve. Sok sikert! - mondta a lány, majd teli tálcával a kezében az egyik sarokasztalhoz libegett, s az italozók elé pakolta a söröskorsókat. Még ittak egy kávét, a magasabbik pénzt dobott a pultra, majd biccentett, s kivonultak az utcára. A járdán álldogálva egyszerre gyújtották meg cigarettájukat.

- Elárulnád, meddig koptatjuk még a valagunkat ebben a kurva kricsmiben? - kérdezte ingerülten a köpcös. A másik csak megvonta a vállát. - Honnan tudjam? Nem vagyok vátesz. Egyébként meg, ameddig szükséges. - Szóval, innen megyünk nyugdíjba. - nyögte a társa, majd a csatornába pöckölte a még parázsló csikket. A magasabbik az ég felé fújta a füstöt, s a felhőket kémlelte. - Jaj, Alfonz, kérlek! - nyekegte fájdalmasan. - Te tényleg ennyire hülye vagy baszki, vagy csak megjátszod magad? - morgott a köpcös. - Tíz éve együtt gályázunk, és még mindig nem jegyezted meg, hogy a nevem Nándi. Érted? Nándi! - Csillapodj, Adalbert! Nem kell ennyire komolyan venni az életet. - Menj anyádba! - köpött a másik egy jó nagyot a járdára. - Elindulunk végre, vagy itt eresztünk gyökeret a flaszteren? Még jelentést kell írnunk a főnöknek. - Nyugi. Tele van vele a fiók. - vakarászta a borostáját a magas. - Kinyomtattam vagy ötven példányban. Csak dátumozni kell, meg aláírni. - Remek. Akkor húzzunk el innen a redvába. - szólt Nándi ingerülten. - Vigyázz, kutyaszar! - figyelmeztette társát, aki egy kecses szökkenéssel átugrotta a kupacot, majd eltűntek az utcasarkon befordulva. Rutinosan kerülgették a hányáspacnikat. 

Másnap reggel, meglepő módon, ismét ott ette őket a fene a lebujban. A pultos csaj automatikusan odalökte eléjük a kávét meg az ásványvizet. A törzsközönség már annyira megszokta őket, hogy fel sem néztek, mikor a két pasi bevonult. Meg amúgy is leszarták az egészet, a piájukra koncentráltak feszülten. Végre belépett az ajtón a különös külsejű csóka, aki hetente kétszer-háromszor megjelent a kocsmában. Szokásához híven köszönés nélkül leült a pulthoz, s egy összehajtogatott húsz-ezrest csúsztatott a pultos lány felé.A csaj arcán napról-napra hevesebb idegrángás futott keresztül a faszi miatt, aki amúgy azt sem mondta, fapapucs. Végül nem bírta tovább, s dühösen ráripakodott.  - Legalább elárulná végre, mit óhajt inni ezért a pénzért? Hálás lennék, ha megnyílna, mert csak toligálja itt a húszasát az asztalon. - A pasas nem felelt, csak jelenetőség teljes pillantással mélyen a nő szemébe nézett. Az csak lemondóan megrázta a fejét, majd odébb állt a dolgára. A köpcös ugrásra készen ült a fickó mellett. A magasabbik nyugtatóan rátette kezét a karjára.  - Nyugi, Adolf! - suttogta. - Majd rajtaütünk, ha tetten érjük. - Adolf? Ennyire nem lehetsz szemét! - szűrte a fogai között Nándi. - Miért, mi lesz, ha mégis? - Majd megtudod, ha beleverdesem a fejedet a pultba. - Csitulj, Nándor, csitulj! Nem hívhatjuk fel magunkra a figyelmet. Elvégre inkognitóban vagyunk. - Inkognitóban. Ja. Szerinted senki nem jött még rá az elmúlt hetekben, hogy zsaruk vagyunk? Mellesleg neked nem tűnt fel, hogy ez a pultos lány egy mákszemnyit sem hasonlít a fotón lévő csajra? - És ha direkt megváltoztatta a külsejét? - suttogta a magas. - Tudod? Hogy álcázza magát. - Bakker! Nem néztél te egy kicsit túl sok James Bond filmet? - Ne idegesíts, Anzelm! - Miközben sutyorogtak, a fura figura halk sóhaj kíséretében feltápászkodott, majd lassú, kényelmes léptekkel elhagyta a csehót. A köpcös a társára nézett. - És most? - Követjük, barátom. Tudni akarom honnan jön, hová megy. - A másik csak vállat vont. - Te tudod. - mondta szkeptikusan. - Bízz bennem, Alfréd, tudom, mit csinálok. - szólt a magas, és pénzt dobott a pultra. - Ha te mondod.. - nyögte Nándi, majd kiballagtak az utcára.Még épp látták a pasast befordulni egy sarkon.

- Ott megy. Húzzunk bele, nem akarom elveszíteni, Alajoskám!  - Mondd, Ottó! Társam a mában, része a holnapomnak. Ennyire viccesnek találod, hogy percenként más utónevet biggyesztesz rám? Kezd fárasztó lenni, de baromira! - Engem szórakoztat. - felelt a magasabbik. - Pompás. Akkor legalább te jól érzed magad. - morogta Nándor, s menet közben számolgatni kezdte, hogy hány éve is van még hátra a nyugdíjig. - És ez már félsiker, Albert. - Nándor nem válaszolt, csak böfögött egy penetránsat. - Nyugodtan rám hányhatsz, neked még ezt is megbocsátom. - szólt Ottó. - Hülye. Annyi a savam a sok kávétól meg gyümölcslétől, hogy már fekélyt kapok.  - Szar ügy, Antikám. Minden esetre ne okádj a járda mellé, mert kiég a fű. - Mész te a francba! - hörögte a köpcös. - Hát, úgy érzem, arrafelé tartunk. - felelte ő, s rágyújtott egy cigire. Közben majdnem utolérték a fickót. - Hé, Sanyikám, megállnál egy percre? - kiáltott utána Ottó. - Honnan tudod a nevét? - Nem tudom. De valahogy csak meg kellett szólítanom. - A faszi rájuk se bagózott, baktatott tovább komótosan. - Ember? Megállna egy percre? - A fickó lassan megfordult, széles terpeszben, zsebre dugott kézzel bámulta őket. Ottó felmutatta a plecsnijét. A pasas arcán átfutott egy megvető mosoly.  - Motozd meg, Arisztid! - Te meg biztos Tasziló. - röhögött fel a fószer! - Jaj, de humoros valaki. A falhoz! - utasította Nándi, majd végig tapogatta a zsebeit. Az egyikből előhúzott egy rendőr igazolványt. Tanácstalanul mutatta oda Ottónak. - Szóval, szintén zenész. Úgy nézel ki, mint egy lepukkant hipszter. - Ja. Hogy ne látsszak annyira zsarunak, mint ti. És most? Mi a terv? - Szerintem beszélnünk kéne. - Szerintem is. Van itt a közelben egy kocsma, épp oda tartottam. - Hát, akkor menjünk. - bólintott rá Ottó. - Én ma több kávét nem iszom, szólok előre. - hőbörgött Nándor. - Akkor te majd kapsz egy pohár tejet. Az leköti a savat. - Végre valami jó hír. - nyögte a köpcös, majd hármasban haladtak tovább a csehó felé. A hipszter végre lehorgonyzott egy erősen romos lebuj előtt, melynek félig lógó, szélben himbálózó cégtáblája büszkén hirdette a hely nevét. Gödény Torok. Ottó felhúzta jobb szemöldökét. - Ez még a háború vihara után maradt így, vagy mostanában robbantották fel? - Volt egy kis bunyó. - felelt a raszta hajú. - Csak önök után, uraim! - invitálta szívélyesen társait. - Über fajin. Itt tejet biztos nem kapok. - nyögött fel Nándi, majd gyanakodva beóvakodott. - Amúgy ezt nem egybe írják? - Mit, Nándor? - Azt, hogy Gödénytorok. - Szerinted, ezeknek nem mindegy? - zárta le a lamentálást Ottó. Beléptek hát a csodák eme utánozhatatlanul hangulatos birodalmába. Nándor legnagyobb riadalmára a kocsmáros egyből előkapott egy biciklipumpát, s összeszűkült szemekkel, mintegy fenyegetően lerakta az asztalra, jelezve ezzel, hogy itt nincsen móka, kacagás. - Nyugi. Csak ideggyenge. - veregette hátba "Sanyikám" a megrémült köpcöst. Leültek egy viszonylag csendesnek tűnő sarokba. - Na, akkor teregessük ki a kártyáinkat. - szólt Ottó. - Erre gondoltam én is. - felelt a hippi, majd valamelyik zsebéből a sok közül előhúzott egy régi, kopott fényképet. - Ja, hát ilyenünk nekünk is van. - mondta Nándi. - Most akkor cseréljük el, vagy mi legyen? - Elmondom, mi van. - így a raszta. - Epedve várom. - rebegte Ottó.

Bivaly, a békítő, rezzenéstelen arccal állt a pultnál, még csak véletlenül sem nézett hátra, mikor a három csodabogár bevonult az ajtónak éppen nemnevezhető nyíláson. Pláne, mivel az egyikük igen közeli ismerőse volt. Nem rajongott a gondolatért, hogy a csehó törzsközönsége ezt esetleg ki találja szagolni, mikor nagy ritkán valamelyikük épp véletlenül kihúzza a fejét a söröskrigliből, hogy vegyen egy mély levegőt lefetyelés közben. - Szóval, az a szitu, - bökött a képre "Sanyikám" - hogy ez a csaj itt a képen a mi drága Gizikénk. Minden nap dél körül megjelenik, hogy hazainvitálja ebédre az ő egyetlen, hőn szeretett urát, akinek Balfék a ragadvány neve ezen a környéken. - Ühüm. Ez sok mindent elárul az ürgéről. - szólt Ottó. - Na, igen. Ám Balfék, mivel tényleg egy balfék, mit sem sejt Gizike bűnös üzelmeiről. De nem jár egyedül, hű csatlósként kísérgeti Surranó nevű cimboráját, mint az árnyék. És ez a Surranó valószínűleg szintén sáros. - Mint általában minden bakancs. - nyögött fel ismét Nándi, majd nagyot kordult a gyomra. - Aladár, te inkább hallgass! - intette csendre Ottó. - Két kérdésem van. - fordult "Sanyikám"-hoz. - Egy. Minek idegesíted a halálba minden nap a csapos lányt a másik kocsmában? Kettő. Honnan tudsz Gizike bűnös üzelmeiről? - Nos, a csapos lány a másik kricsmiben a mi drága Gizikénk húga. Így fenn áll a lehetőség, hogy bűntársak. Egyébként meg látod azt a nagy darab benga pasast a pultnál? Na, ő évek óta az informátorom. Méghozzá a legjobbak egyike. Mellesleg ő szokta itt lecsillapítani a kedélyeket, mikor elszabadul a pokol. Már pedig az itt nem ritka. - Látszik. - mondta Ottó, s a plafonról félig leszakadt antik csillárra sandított. - Szóval, őt csak úgy emlegetik, hogy Bivaly, a békítő. - Itt senkinek nincs normális polgári neve? - kérdezte idegesen Nándor. - De. Gizikének. - felelt a hipszter. - Meg neked, Attila. - ütötte le a labdát Ottó. Nándi dühösen bokán rúgta az asztal alatt, de ő csak pofátlanul vigyorgott. Roppant elégedett volt magával.

És akkor belépett az álmok asszonya, Balfék hőn szeretett hitvese. Gizike. Félénken intett az urának, majd halkan azt rebegte - Kész az ebéd. - Ez a kis töppedt, riadt nő volna a díler? - nézett Ottó hitetlenkedve a raszta csókára. - Nem minden az, aminek látszik, barátom. - felelt Sanyi. A másik sarokban ekkor feltápászkodott lassan egy átszakadt, nyamvadt alak, s bizonytalanul ivócimborájára nézett. - Menj már, te szerencsétlen! Kihűl a képosztás cvekedli. - dörrent rá Surranó Balfékre röhögve, mire ő kisunnyogott a kocsmából szerelmetes nejét követve. - És most? - húzta fel szemöldökét Nándi, miközben arcára erősen kiült a gyomorbetegek lehető legnyomorultabb kifejezése. - Várunk. - szólt Sanyi. - Nem akarom, hogy gyanút fogjon ez a bakancsos díszhuszár. Apránként utána szivárgunk. Egyesével. - A bakancsos díszhuszár, alias Surranó, összeszűkült szemekkel, idegesen méregette őket a szomszéd asztal mellől. Maga alá húzta csülkeit, így a cipőjéből áradó döglesztő sajtszag kevésbé terjengett körülötte a levegőben. Bivaly, a békítő, óvatosan hátrapillantott a válla fölött, s halványan megrázta a fejét, jelezve, hogy még maradjanak a seggükön. A kocsmáros rendületlenül dobolt a pulton a biciklipumpával, mintha az már örökre hozzánőtt volna a kezéhez. Egy ideje szinte mást sem csinált, minthogy kényszeresen csapkodta az asztalt a szerszámmal, s üveges tekintettel bámult maga elé. Bivaly csitítóan rátette hatalmas tenyerét a csapos karjára, az hirtelen felriadt réveteg állapotából, s egy rövid időre abbahagyta a zajkeltést. Félóra múlva Balfék visszasomfordált a kricsmibe, miután elfogyasztotta szerény ebédjét. Lehuppant Surranó mellé. - Na milyen volt? Gondolom, királyi. - gúnyolódott ő. - Gizike jól főz. Ne sértegesd! - mondta halkan, szinte bocsánatot kérve Balfék. - Ha te mondod.. - röffent, vagy böffent megvetően a cimborája. Bivaly hátranézett, s a három zsaru tudta, ideje akcióba lendülni.

- Egyenként szivárgunk a nő után. - súgta a hippi, majd felállt, nyújtózkodott és ásított egy hatalmasat, mint aki kurvára unja magát. De csak elterelő hadműveletnek szánta. A pultra dobott némi pénzt, majd kényelmesen battyogva elhagyta a csehót.  - Az rendben van, hogy ő tudja, hol lakik a csaj, de mi hogy találunk oda?  - Nemtom, Nándi, de szerintem indulj. Lehetőleg ne tévedj el a beton dzsungelben. - mondta Ottó a borostáit vakargatva, majd útjára bocsátotta köpcös társát. Kisvártatva ő is felállt, kifizette a kávéját, s elindult kifelé. Meglepetésére Bivaly, a békítő, szótlanul mellé szegődött. Kicsit megelőzte, s intett, hogy kövesse. Komótosan baktattak a panel házak közötti szűk utcákon, aztán egyszer csak Bivaly megállt, s az egyik lépcsőház felé bökött a fejével. Ottó némán bólintott, a csatornába pöckölte parázsló csikkjét, majd mély sóhaj kíséretében felment a lépcsőn. A bejárat nyitva volt, s az előtérben ott várakozott Sanyi. Jelbeszéddel próbálta elmagyarázni, hogy mi a szitu, de a másik csak annyit értett belőle, hogy kussolni kell egyelőre. Próbáltak beolvadni a postaládákba amikor belépett egy erősen zilált, lepukkant fazon, s bizonytalan léptekkel elindult egy alagsori lakás felé. Valószínűleg észre sem vette a két nagy darab fickót az előtérben. Öt-hat perc várakozás után elindultak ők is, majd megálltak hallgatózni a szuterén előtt. Bentről furcsa hangok szűrődtek kifelé, s Ottó ugrásra készen várta, hogy berúghassa a rozzant ajtót. Majd szétfeszült az adrenalintól, na meg az ambíciótól. A hipszter meglepően nyugodtan álldogált zsebre tett kézzel, majd hirtelen ő maga rúgta be az alagsori szükséglakás deszkákból összetákolt ajtaját, megfosztva ettől az élvezettől Ottót. Odabent meglepő látvány fogadta őket. Az asszony, meg a lepukkant fazon négykézláb álltak egymással szemben a padlón, és épp a parkettát szedegették fel az ágy előtti szőnyeg alól.

- Nocsak, nocsak, Gizike drága! - szólt "Sanyikám" vidáman. Gizike drága pár pillanatig mély döbbenettel bámult a két pasasra, aztán hirtelen felpattant, és sovány, gyengécske testalkatát meghazudtoló erővel és vehemenciával vetette rá magát a hippire. Társa, a lereccsent, rossz arcú, zilált fószer kétségbeesetten kapkodta elő a padló alól az apró, fehér port tartalmazó csomagokat, s próbált minél többet a zsebeibe tömködni. Az egyébként halk szavú asszony eközben üvöltött, mint a sakál, és ököllel püfölte Sanyit, akinek végül nagy nehezen sikerült megfékeznie az őrjöngő nőt. Ottó grabancon ragadta a kábszeres faszit, elkobozta tőle a kis zacskókat, majd mindkettőjüket megbilincselték. Épp haladtak a kijárat felé, mikor az időközben megérkező Surranó az útjukat állta. - Hová, hová, uraim? Ez azért nem így működik ám. - mondta fenyegetően. - Dehogynem. - felelt Sanyi halvány mosollyal a szája szélén, mert ő már látta,amit Surranó még nem észlelt. Történetesen Bivaly közeledett feléjük a lépcsőn, s kelletlen arckifejezéssel, továbbá nem túl szívesen, de egyetlen ökölcsapással hatástalanította Surranót. Majd sarkon fordult, s visszaballagott a Gödény Torokba. 

A két zsaru már tűkön ülve várta a rabomobilt, mert nehezen viselték a cirkuszt, amit a három letartóztatott produkált. A zilált pasas hisztérikusan zokogott, mert elszedték tőle az összes kábítószert, Gizike fülsiketítően rikácsolva ordibált, közben jó párszor bokán rúgta Surranót, aki már mindenről lemondva, rezignáltan csak annyit mondott - Gizi, te hülyébb vagy, mint az urad. - És végszóra ő is befutott. Balfék, a mit sem sejtő hitves. Letaglózva bámulta a társaságot, és az orra előtt zajló eseményeket, majd kétségbeesetten ő is sírni kezdett. Földre vetette magát neje lábainál. - Szerelmem, mi lesz velem nélküled? - óbégatott keservesen. Ám Gizike, álmai nője, egyik lábával odébb tolta az útból, hogy tovább csépelhesse Surranót. Végre befutott a járgány, amire már epekedve vártak. Bezsuppolták a társaságot, Balféket nem lehetett leválasztani becses neje lábszáráról, így őt is bedobták a furgonba. - Intézed? - kérdezte Ottó. - Ja. - bólintott "Sanyikám". - Jó, akkor én megkeresem Nándit. Remélem, itt kószál valamerre. - Kezet fogtak, majd a rabszállító elviharzott a rendőrségre. 

Ottó mohón rágyújtott a járdán ácsorogva, mélyen leszívta a füstöt, majd az ég felé fújta azt, miközben a felhőket kémlelte. - Merre jársz most, Atanáz? - mormogott maga elé abban bízva, hogy valahol a közelben rálel Nándorra, mondjuk, amint éppen gyomorsavat okád egy rózsabokor tövében. Hogy mi volt Sanyi valódi neve, azt soha egyikőjük sem tudta meg.