Hideg téli este volt. Mások a Karácsonyt ünnepelték, mi a Hanuka negyedik napját. Közel harminc órás vajúdás után te végre előbújtál, és a mellkasomra helyeztek téged, egy pici, rózsaszín, meleg, szuszogó kisbabát. Életemben először éreztem, hogy azon az éjszakán és a következő napon, a szülésznőn, az orvoson és rajtunk kívül valaki/valami más is végig ott volt velünk a szobában. Nem voltunk "egyedül". Hogy az Örökkévaló volt, vagy valamilyen más, nem evilági jelenség, erő, hatalom, azt azóta sem tudom pontosan.

És én megkaptam életem legnagyobb ajándékát. Lehet,hogy nem érdemeltem meg, de a képességeimhez mérten talán tudtam élni a lehetőséggel. Nagyszerű ember lettél, büszke vagyok rád. Kisebb-nagyobb tragédiákat éltünk túl és vészeltünk át együtt. Végig te adtál nekem erőt, mert hittél bennem. Most, hogy felnőtt leszel, hamarosan külön válnak majd az útjaink. De remélem, még egy kicsit velem maradsz.

Szeretlek.

Mama